Belépés

Csónakos pergető VB - versenynapok

Csónakos pergető világbajnokság 
Konakovo, Oroszország



1. versenynap  –  szombat



DSC_0541a.jpg

Végre eljött ez  nap! Igazából mindenki erre készülődött, tartott tőle. Mint a kisgyerek a karácsonyi ajándékra – olyan izgalommal várta, vagy mint a fogorvosi váróteremben – essünk már túl rajta! Ahány ember, annyiféleképpen írhatnánk le ezt az érzést.
 Aztán beindult a nap:  6 órakor reggeli, ahol egy kicsit minden ország versenyzői másképp viselkedtek. 7 órára költözködés a kikötőbe, rámolás a csónakokba, ismerkedés a bírókkal. Fél nyolckor kihajózás a dísztribün előtt, ahol a sorsolás szerint négy időpontban indították a versenyzőket. El kellett lépésben hajózniuk a parton a nekik szurkolók előtt és a bólyák közt áthaladva gázkar vízszintesre, ügyelve a 65 km/órás sebesség betartására. Végül irány az első horgász hely.


DSC_0604a.jpg

A Bosánszky-Gégény páros az első indulók között volt, a Szappanos-Sári duó az utolsó csoportból indult. Nagyon egyszerű a taktika mind a két csapatnál, a gyenge edzésnapok után kihúztuk a sügeret és kősüllőt a célhalak közül. Süllő, csuka, balin maradt és ezekből mindenféleképpen kell fognunk mérhető halakat. Mivel kevés biztos pont derült ki az edzésnapokon, így igazából megpróbálják a fiúk több helyről összeszedni a halakat. 


DSC_0545a.jpg

A „titkos ügynökünk” bíráskodik az egyik orosz hajóban és talán kinyomoz valami helybéli furmányt, amit holnap fogunk tudni hasznosítani. A parton maradóknak marad a 8 órás várakozás és a bizonytalan találgatás. A verseny vége előtt fél órával már vártuk a fiainkat a díszstégen, ahol mint kifelé, úgy befelé is lépésben kell behajózniuk, és a bíróknak le kell adniuk a fogási lapokat. Bosyék érkeztek először és a három bemért haluknak nagyon örültünk. Megérkeztek Szappanos-Sári páros, de nem kellett nekik sem szégyenkezniük, mert fogtak ők is két méretes halat.

DSC_0668a.jpg

Az edzéseredményekhez viszonyítva ez jónak tűnt. 
Azt tudtuk, hogy valakiknek biztos elsül a keze a csapatok közül, de arra senki nem számított, hogy a lengyelek idén ilyen jó első napot produkálnak. A román csapat velünk egy időben edzett és egy helyi horgászt kértek fel vezetőnek és az egyik csapatuk, most az ő csónakjából horgászik. Az ő jó szereplésük így borítékolható volt. A házigazdák, akiknek a sikerei érdekében alkották ezeket a „gyönyörű” mérethatárokat, várakozáson alul szerepeltek. Szerencsétlenségünkre Pali által bíráskodott csónak horgászott rosszabbat, így nem jött be az információ szerzős mutatvány. A hivatalos eredményeket mindenki láthatja a FIPSed facebook oldalán.

DSC_0688a.jpg

A fogott halak miatt a kikötőben még egy kicsit jobb helyezésre gondoltunk.  Az országok közti ötödik helyezésből a második versenynap ugyanilyen stabil pecával – ha a halak is velünk vannak, jobb eredménnyel-, még bármi történhet!
 Majd újra a napi ritmus, kapitányi meeting, következő napi csónakok húzása, bírók sorsolása az orosz csónakokba. Vacsora, megbeszélés, pihenő. És talán a versenyzőink megálmodják a nagy halakkal a holnapi randevú helyét!



 

2. versenynap  –  vasárnap



A tegnapi eredményekből adódóan ugyanaz a két páros versenyez ma is. Este a fiúk leegyeztették a mai napi versenytaktikát, így annyi izgalom maradt, hogy vajon beválik-e. Ha nem, menet közben sikerül-e valami újat kitalálni. Reggel a szürkület miatt korainak tűnt az ébresztő, a nap helyén volt, csak egyre vastagodó szürke felhők takarták az eget. A hőmérséklet is csökkent pár fokot, így most ezzel az időjárás változással is számolniuk kell a csapatoknak. 


DSC_0701a.jpg

Az időrend marad a tegnapihoz hasonlóan, viszont az indulási sorrend ma felcserélődik. Változás annyi történt még (mivel a házigazdák nagyon komoly filmforgatást végeznek, több csatorna stábja forgat párhuzamosan egyszerre), próbálták a bírák látványosabbá tenni a startot. Minden hajó kapott az országának megfelelő kis zászlót, ezt kellett lobogtatni induláskor, előtte pedig beolvasták a csapatok eddig elért eredményeit.

DSC_0711a.jpg

Nálunk Szapiék a 2016-os év országos bajnokai, Bosyék az országos bajnokság második helyezettjeként valamint a 2016-os év világbajnokságának egyéni bronzérmeseiként kerültek bemutatásra.  (Kicsi időutazás a régi Május 1-i felvonulásokra). 
Szapiék elstartoltak a 8 órás csoportban, Bosyék az utolsó sorral. Indulástól számolva kezdődik a csapatok 8 órás versenyideje. Az időrend verseny végeztével ugyan olyan, mint tegnap, de annyi változással, hogy nem lesz a verseny után kapitányi megbeszélés.

DSC_0730a.jpg

Az eredmények kitűzése után, ha nincs óvás, megkezdődik 7 órakor az esti ünnepélyes ereményhirdetés. A záró ceremóniát követően az ünnepi gála vacsorával zárul a X. csónakos pergető világbajnokság. 
De addig még 8 órát kell várnunk és várnunk és várnunk. 

(A Magyar Csapat 7. helyen végzett a világbajnokságon. Részletes összegzés a Magyar Horgász októberi számában lesz olvasható.) 

Fotók itt