Belépés

Horgásztábor a Szigetközben

Július első hetében 24 gyermek részvételével zajlott a Szigetköz szívében, Ásványrárón a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron megyei Szövetsége szervezésében a megyei ifjúsági horgásztábor. A több évtizedes hagyománnyal rendelkező népszerű programnak a szervezet saját tulajdonában lévő, a Duna-parthoz közeli komfortos tanyaháza adott otthont. A tábor lebonyolításáról és a foglalkozásokról Ivancsó Zsuzsa, a megyei horgász szövetség ifjúsági felelőse elmondta: a legfőbb cél az volt, hogy a fiatalok ismerkedjenek a horgászással, a halakkal és a természettel. Mindezekkel együtt fontos volt a közösség építése, az együtt gondolkodás és az állóképesség fejlesztése. Mindvégig jellemző volt, hogy egymástól is tanultak a résztvevők. A célirányos szövetségi telepítéseknek köszönhetően a gyermekek sok pontyot fogtak, ugyanakkor akadt horogra rekordlistás méretű, 2 kilogrammos dévérkeszeg és ugyancsak nagynak mondható 40 dekagrammos vörösszárnyú keszeg. Többeknek újdonságszámba ment a folyóvízi horgászat, ennek sajátosságait a fiatalok örömmel ismerték meg. A megyei horgásztábor csúcspontja a július 6-ai kecsegetelepítés volt. Az őshonos halfajok állományának erősítésére a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron megyei Szövetsége összesen 1500 darab, egyenként 15-20 centiméteres kecsegét helyezett ki, a halakat a táborozó gyermekek engedték el a vízben. Volt ezen kívül többek között bográcsozás, kürtöskalács sütés, az ismeretlen területek felfedezésére vízi túra, horgászetikai előadás és egy vetélkedő, amelynek során a fiatalok több számban mérhették össze felkészültségüket. Összességében elmondható, hogy a gyermekek jól érezték magukat, sokat horgásztak, örömteli módon a haltartó szákokba is került zsákmány és mindezekkel együtt jó közösség kovácsolódott össze – zárta szavait Ivancsó Zsuzsa ifjúsági vezető.

Horgásztábor a Szigetközben.jpg

A Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron megyei Szövetsége külön megköszöni azon felnőttek segítségét, akik munkájukkal és felelősségvállalásukkal lehetővé tették a megyei horgásztábor megszervezését és lebonyolítását.

A táborozás ideje alatt sok-sok fotó készült, ezek hamarosan megtekinthetők lesznek a www.horgszovgyor.hu weboldalról elérhető külső háttértáron.