|
Válogatás a hazai sajtó horgászhíreiből
2011. NOVEMBER
Kapitális csukát fogott az alpári horgász
Kapitális csukát fogott Papp Imre tiszaalpári horgász az alpári Holt-Tiszában. A 14,75 kilogramm súlyú ragadozó hal hossza 105 centiméter. Elmondta, hogy csónakból, körforgó villantóval, és mindössze 0,25-ös zsinórral sikerült a termetes pikkelyest kifognia. Véleménye szerint, ha partról horgászott volna, akkor minden bizonnyal elszakította volna a zsinórt a hatalmas csuka. Így azonban percekig húzta a csónakot, és amikor elfáradt, akkor már könnyű volt kiemelni a vízből.
Forrás: Petőfi Népe
Jelölt csukák a vízben!
A tó horgászai közül már egyre többen döntenek úgy, elviszik "télire" csónakjukat, hiszen jegesednek a kikötők. Lassan az utolsó bejegyzés is bekerül a fogási naplókba.
Az esti, éjszakai órákra erősen lehűl a levegő, a kemény fagyok hatására szélcsendes helyeken hártyajég alakul ki - jelentette a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) illetékese. A horgászok elsősorban a ragadozó halak fogásával próbálkoznak, s nem is eredménytelenül. Sok süllőt, csukát fogtak, de a balinok és a sügérek is gyakori vendégek voltak a horgokon. A vízhasznosító MOHOSZ a héten is telepített háromnyaras pontyot, s növendék csuka kihelyezésére is sor került a hét közepén. A telepített csukák közül 70 darab egyedi jelet kapott. A szakemberek arra hívják fel a horgászok figyelmét, hogy amennyiben méret alatti jelölt halat fognak, azt a jellel együtt engedjék vissza (ez a szabály egyébként a horgászrendben is szerepel). Amennyiben felírják a jel sorszámát és a fogott hal adatait (súly, hosszúság, magasság, fogás ideje és helye) és bejuttatják a MOHOSZ kirendeltségre, vagy beküldik a MOHOSZ címére (1511 Budapest, Pf. 7.), azt a beküldött jelekhez hasonlóan kisebb ajándékkal honorálják.
A visszafogás adataiból értékes információkhoz jut a hasznosító a halak növekedéséről, elhelyezkedéséről, s ez nagyban segíti a halgazdálkodási tevékenységet.
Forrás: Fejér Megyei Hírlap
Rendőrtől lopott bottal horgászott
Lecsapott a rendőrökkel megerősített halőrkommandó az Algyői-főcsatornán horgászókra, mert hírét vették, hogy az algyői kocsmákban tenyérnyi pontyokat kínálnak eladásra.
A szegedi Herman Ottó Horgászegyesület kezelésében álló Algyői-főcsatornán a napokban ellenőrzött horgászok fele megszegte a szabályokat - tudtuk meg Halász Lászlótól, aki a horgászegyesület halőreinek munkáját irányítja. Többen voltak, akik engedély nélkül horgásztak, mások a megengedettnél több bottal pecáztak, s olyanok is akadtak, akik figyelmen kívül hagyták a méret- és mennyiségi korlátozásokat. Egy engedély nélkül horgászó férfitól elkobozták a felszerelést. Amikor a helyszínen lévő rendőr alaposabban szemügyre vette az eszközöket, megismerte a horgászbotját, amelyet hónapokkal ezelőtt loptak el tőle.
Forrás: Délmagyarország
Fogyatkozóban van a türelem
Több mint harminc csónakról lopták el a fémtartozékokat az elmúlt két hónapban rácalmáson. A helyi horgászok körében óriási a felháborodás.
Többen nemcsak napközben, hanem már éjszaka is kijárnak a rácalmási Kis-Dunára, hátha sikerül fülön csípniük az elkövetőket. Az ellopott vasmacskákat és csónaksúlyokat feltehetőleg ócskavasként adják el. Dualszki-Kovács István, a horgászegyesület elnöke szerint az emberek türelme fogytán, ezért szeretnék rendezni a helyzetet.
Forrás: Dunaújvárosi Hírlap
2011. OKTÓBER
A csukák nagyon aktívak
Októberben a Velencei-tó halőreinek tapasztalatai szerint jól lehetett fogni a békés halakat, és a ragadozók is intenzíven ettek. Pontyból zsákmányoltak 10 kg feletti példányt is, amurból több 10 kg-on felüli hal mellett egy 23 kilós is horogra akadt. A ragadozók közül ismét a csuka volt a legaktívabb, de a süllővel és a balinnal is gyakran lehetett találkozni mind a parti, mind pedig a csónakos horgászok szákjában. A harcsák is mohón raboltak, a kitartó horgászok sikeresek több 10 és 20 kg közötti példányt zsákmányoltak.
Forrás: Fejér Megyei Hírlap
Pontyoztak a horgászok
Az idei évben 3. alkalommal rendezte meg a Máriapócsi Horgász Egyesület a 24 órás pontyfogó horgászversenyt szeptember 24-25-én. A rendezvényen több mint egy tucat horgász vett részt, akik a 24 óra alatt összesen 77 kg halat fogtak.
Forrás: Kelet Magyarország
Pergetőkupán a horgászok
Hatvanöt méter hosszú volt az a 126 darab csuka, melyet a vasárnapi II. Tőserdei Pergető Kupán fogott ki harminchat horgász a szikrai Holt-Tiszából. A pecások párban versenyeztek, és öt óra állt rendelkezésükre. Az átlaghosszúság meghaladta a fél métert.
Forrás: Petőfi Népe
A magyar viza a Duna-deltáig jutott
Ukrajnában a Duna-deltában fogták ki az egyik vizát azok közül, amelyeket egy éve telepítettek három magyarországi helyszínen, köztük Véneken. A hal 1580 kilométert megtéve két Vaskapun is átjutott: ilyenről a hatvanas évek óta nem hallottak.
Ötven év után, tavaly ősszel Véneknél (valamint Ercsin és Budapesten) miniszteri engedéllyel vizákat telepítettek a Dunába, és meg is jelölték őket. Évtizedek óta nem járt már e faj a Szigetközbe szaporodni. Nem sokkal később szerb halászok a Vaskapunál fogták ki az egyik jelölt vizát. Az igazán jelentős hírt azonban a hétvégén kapta Pannonhalmi Miklós, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetőhelyettese.
A Magyarországon telepített "MTA BLKI No10998" jelű viza elérte a Duna-deltát: ezzel a telepítés kezdeményezői elérték céljukat: bizonyították, hogy a Duna felső szakaszáról, valamikori szaporodási helyükről a halak eljutnak tengeri élőhelyükig. Az ukrán Duna Bioszféra Rezervátum munkatársainak tájékoztatása alapján ukrán halászok a Duna Kilia ágában, 18 kilométerre a Fekete-tengertől nemrégiben Magyarországon jelölt vizát fogtak. Az ötven centiméter hosszú hal Vilkovóig 1580 kilométert tett meg, áthaladva a Vaskapu I. és Vaskapu II. vízerőműrendszeren. Az ukrán halászok a jelölt halat visszaengedték a Dunába - tudtuk meg. Információink szerint a megjelölt viza adatait Odesszába küldték, s az ukrán szakemberek is nehezen találták meg a telepítőket. A Duna-deltáig jutó vizáról egyébként évtizedek (a Vaskapu megépítése) óta nem tudtak a szakemberek.
Forrás: Kisalföld
Engedély nélküli lejárók a Balatonnál
Október 31-től kiemelteti a Balatonból a tómederben, illetve a nádasban hagyott horgászstégeket a Balatoni Vízügyi Igazgatóság. - A partőrök jelentik, hogy hol áll vízben hagyott engedélyezett, a tulajdonos nevével és lakcímével ellátott horgászstég vagy engedély nélküli vízi létesítmény, halleső tákolmány, és ezeket elszállíttatjuk a siófoki telephelyünkre. Fél évig őrizzük, de ha tulajdonosa nem jelentkezik, megsemmisítjük - mondta el lapunknak Pécseli Péter szakaszmérnök, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Balatoni Kirendeltségének vezetője. Hozzáfűzte: az ősszel szokásos tótakarítás idején a vízen úszó, ott hagyott csónakkikötő karókat és a fürdési szezon más veszélyes maradványait is összeszedik, a tó jege által szétroncsolt fa- és fémhulladék ugyanis súlyos károkat okozhat az olvadás után vízre bocsátott menetrendi hajókban, vitorlásokban, és a szörfözőket is veszélyezteti. A feledékeny horgászok szabálysértési bírságra számíthatnak.
Forrás: Magyar Nemzet
Őszi haltelepítés Vas megyében
A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége az őszi haltelepítések végére ért. Az idei évben megközelítőleg 45 tonna méretes ponty, amur, pisztráng, valamint fél millió darab előnevelt korosztályú hal került telepítésre a megyei szövetség hasznosításában lévő vizekbe.
Forrás: Vas Népe
Csak közösségi móló építhető Tolna megyében
Elfogadta a mólók létesítésére vonatkozó rendeletet a tolnai képviselő-testület. A jogszabály szerint csak közösségi és állandó jellegű vízi-állás építhető a tolnai holtágon, magán vízi-állás, úszóstég és időszakos vízi-állás nem. A rendelettervezet elkészítése során figyelembe vették a Tolna Megyei Horgászegyesületek Szövetsége véleményét is.
Forrás: Tolnai Népújság
Kis Gábor a víz mellett kapcsolódik ki
Kis Gábor, a szolnoki Dózsa-Közgép vízilabdázója, az egyik legismertebb honi sportoló. A nyáron Szolnokra szerződött center tagja volt a pekingi olimpián, aranyérmes csapatunknak.
Napi két edzés általában, szombaton bajnoki, vagy kupameccsek szerepelnek a programjában. A vasárnapok és a pihenőnapok viszont a kikapcsolódás jegyében telnek Kis Gábor számára.
- Számomra akkor ideális a vasárnap, ha eljutok a szarvasi telkünkre, ahol ki tudok kapcsolódni - kezdte a pólós. - Legfőbb program a horgászat, a Nagyfoki Holtágban leginkább pontyot szeretek fogni. Nem dicsekvésképpen mondom, kihúztam már egy 13 kg-os példányt is a vízből. Ha már megvan a bográcsbavaló, akkor szívesen főzőcskézek is.
Forrás: Új Néplap
"Járőröznek" a horgászok
Szigorított a gyékényesi horgászegyesület, vállalva, hogy külföldi horgászokat veszít.
Az év elején a Gyékényes és Vidéke Lokomotív Horgászegyesület vezetőségének 90 százaléka kicserélődött. Az előző vezetés ciklusideje lejárt, és a választás után a régiekből csak hárman maradtak.
Mogyorósi István gazdasági felelős elmondta: az új vezetés öt évre szóló ütemtervet készített, ebben többek között megemelte az éves kötelező telepítés mértékét.
- Szigorítottuk a kifogható hal mennyiségét is - mondta. - Tilos elvinni a 10 kiló felett kifogott pontyot és amurt, valamint - méret-és súlykorlátozás nélkül - a fekete sügért és compót. Ezeket vissza kell tenni a vízbe.
A szigorítás következtében csökkent a külföldi horgászok száma, mivel az ellenőrzést a rendőrséggel együtt fokoztuk. Szigorúan betartatjuk a két bottal történő horgászatot is, így az idei bevételünk biztosan csökken.
A horgászegyesületet Gyékényes állomás vasutas dolgozói alapították 1954-ben. Azóta egyre bővült, napjainkban már nemcsak a környező településekről vannak tagjaik, hanem a szomszédos országokból is. Több mint 300 hektár jó minőségű horgászvízzel rendelkezik, igazi horgászparadicsom jött itt létre. Az egyesület az idén nyert 200 ezer forint támogatást működésre, de gondot okoz számára, hogy a víz bérleti díját évente emeli a tavak tulajdonosa. Tavaly 450 ezer forintot fizetett vízhasználatra, idén már 890 ezer forintot. Az sem könnyíti meg az életüket, hogy egyik vizükben elszaporodott a törpeharcsa. Sajnos az orvhalászat sem szűnt meg, a halőrök már két 50 méteres hálót is találtak a vízben.
Forrás: Somogyi Hírlap
Nejlonhálós rapsicra csaptak le a Desedán
Rapsicot fogtak keddre virradó a Desedán. A hálóba került süllők nagyjából fele el is pusztult.
A két halőr tetten érte a rapsicot, aki gumicsónakból három, úgynevezett nyakzóhálót - amely egyenként 100 méter hosszú lehetett - helyezett ki a Joker kikötőtől délre.
Az illető alighanem igencsak meglepődhetett az éjszakai akció miatt: a helyszínről nem tudott elmenekülni.
- A hálók már a vízben voltak, s az illető nagyjából egy órája halászhatott, amikor a kollégák tetten érték - magyarázta lapunk internetes hírportáljának, a Sonline.hu-nak Kozári Miklós, a Kaposvári Sporthorgász Egyesület (KSE) elnöke. - A férfi lebukásakor épp az utolsó hálót rakta le.
Ahhoz képest, hogy viszonylag rövid idő telt el, a 29 kiló süllő és a két kilogramm pontyon kívül 1 kiló harcsa, csaknem 20 kilónyi keszeg továbbá kárászok és compók vergődtek a hálóban. A süllők majdnem fele elpusztult. Az életben maradt halakat a szakemberek egyenként helyezték vissza a tóba.
Kozári Miklós azt mondta: a rendőrök rendkívül gyorsan kiértek a helyszínre. Az illetőt állatkínzásért jelenti fel a Kaposvári Sporthorgász Egyesület, továbbá a megyei halászati felügyelőnél is eljárást kezdeményeznek, s fontolgatják, hogy kártérítési pert indítanak az elpusztult halak miatt.
- Az idén ez volt a második rapsic fogásunk -, mondta az elnök, aki nem titkolta: aligha véletlen, hogy éjjel az adott helyszínen folytattak ellenőrzést. Számos információjuk van és mindent megtesznek azért, hogy kiszűrjék a hálózókat. - Lehet, hogy valaki először megússza az ellenőrzést, de másodszor egészen bizonyosan elkapjuk - jelezte.
- S akkor biztos, hogy nem marad el a felelősségre vonás sem.
Különösen azok a tavak vannak a kitéve a veszélynek, ahol ilyenkor már nincs nagy mozgás a parton és környékén - így Dékány Andor, a húskombinát horgászegyesület elnöke. Az orvhalászok igencsak kedvelik ezeket a helyeket, hiszen viszonylag kicsi a lebukás veszélye.
Forrás: Somogyi Hírlap
Harminckilós a ponty
Az őszi szezon az egyik legjobb a horgászok számára. Megyeszerte szép fogásokról kapunk hírt, a "kapitális" példányok ilyenkor a sűrűn megnehezítik a szákokat
Purgel István, a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének elnöke arról tájékoztatta szerkesztőségünket: Kovács János székesfehérvári horgász szerencsés volt minap a Fehérvárcsurgói víztározónál, amikor bojlis módszerrel akasztott egy különösen szép, termetes példányt. A kifogott hal súlya 29,13 kilogramm volt. A hal természetesen a fényképfelvétel elkészülte után röviddel visszakerült a tározóba.
Forrás: Fejér Megyei Hírlap
2011. SZEPTEMBER
Tűzön-vízen egyaránt jók
A Hatvani Hivatásos Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság tavaly ünnepelte fennállása 125. Évfordulóját. A jubileumot horgászversennyel is megünnepelték. Az esemény sikerén felbuzdulva idén is megszervezték az eseményt, nyolc együttes részvételével. A megyei és környékbeli lánglovagokon kívül eljöttek a helyi mentősök és a megyei katasztrófavédelmisek is. Dr. Zólyomi Géza tűzoltó-alezredes, a hatvani egység parancsnoka elmondta: a program valamennyi résztvevő tetszését elnyerte, már el is fogadták a következő alkalomra szóló meghívást.
A verseny dobogós helyezettjei közül harmadik lett a hatvani mentősök csapata. A képzeletbeli dobogó második fokára a gyöngyösi, legtetejére pedig a házigazda tűzoltók állhattak.
Forrás: Heves Megyei Hírlap
Rendőr Horgász EB Hollandiában
A hollandiai Groningen tartományban rendezték meg szeptember elején a Rendőr Horgász Európa-bajnokságot. A 10 fős magyar válogatott a nemzeti csapatok közötti rangsorban a 4. helyezést érte el - adta hírül a police.hu.
Forrás: Police.hu
Haltelepítés a zalai vizekben
A kedvező földrajzi elhelyezkedés miatt egyre több külföldi, elsősorban horvát, osztrák és szlovén vendéghorgász jelenik meg a zalai vizeken.
Több mint 18 ezer kilogramm pontyot telepítettek a zalai vizekbe a nyáron - a kifogható méretű háromnyaras pontyokat 21 halászati vízterületen engedték szabadon. A pontyok mellett 200 kiló compót, 41 ezer süllőt, 22 ezer 500 jászkeszeget és 10 ezer balint is telepítettek. A megyében amúgy évről évre nő a horgászok száma. Tavaly 523-an tettek sikeres horgászvizsgát, és 15 ezer 740-en váltották ki az állami horgászjegyet.
Forrás: Népszava
A horvátok fölényével nemzetközi horgászversenyt rendeztek a szepetneki tónál
Kilenc horvát, öt szlovén és hét zalai csapattal rendezett nemzetközi horgászversenyt a horgásztónál szombat délelőtt a Horgászegyesületek Zala Megyei Szövetsége.
A rendező szövetség elnökétől, Gombos Imrétől hallhattuk: "A Mura, ami összeköt" című, határon átnyúló együttműködési program részeként szervezték meg a horgászok szepetneki találkozóját, melyen 9.30-tól 12.30-ig vetélkedtek a 3 fős csapatok.
- Nem csak a versengésen van a hangsúly, hiszen a viadalt követően terített asztalok mellett megbeszéljük a telepítéssel és a halak őrzésével-védelmével kapcsolatos tapasztalatainkat is - mondta Gombos Imre.
Forrás: Zalai Hírlap
Legyen egyenlő esély, feltétel!
A nyergesújfalui Moczkó Béla négykilónyi hallal nyert versenyt a Velencei-tó partján. Messze megelőzte vetélytársait, akik hozzá hasonlóan mozgáskorlátozottak.
A Magyar Országos Horgász Szövetség szeptember 10-én, szombaton a horgászversenysportban érdekelt mozgáskorlátozott horgászok részére találkozót és versenyt rendezett Agárd-Dinnyésen, a Velencei-tavi Kirendeltségen.
- Az országos szövetség továbbra is fontos feladatának tartja a mozgáskorlátozott horgászok tevékenységének és horgászati feltételeinek javítását- tájékoztatta lapunkat az esemény kapcsán Zellei Ágnes.
Hozzátette: - Ugyancsak fontos, hogy a horgászversenysportban is előrelépés legyen, és egyre szervezettebbé és eredményesebbé váljon a mozgáskorlátozott horgászversenyzők szereplése.
A fenti célok megbeszélése, közelítése volt a legfontosabb feladat azon a rendezvényen, amelyre a meghívott, versenyhorgászatban érdekelt mozgáskorlátozott horgászok közül összesen tizenöten neveztek be. A programban szerepelt a megbeszélés után a háromórás verseny az Agárd-Dinnyési Csónakkikötő külső mólóján. Ott immár a kerekesszékből horgászók is megfelelő, biztonságos körülmények között versenyezhettek a két éve, 2009-ben kis ünnepség keretében átadott két speciális, akadálymentes horgászállásnak köszönhetően.
Forrás: Fejér Megyei Hírlap
Kitartó halak
Benépesült halakkal a Szinva-patak, miután szeptember elején egy szennyezés miatt kipusztult az élővilága. A horgászok szerint a küszök, kárászok a Sajóból úszhattak fel.
Forrás: BORS
2011. AUGUSZTUS
Túl drága horgászat
Négyszázötvenezer forintos bírsággal sújtotta az adóhivatal egy Tolna megyei horgásztó külföldi tulajdonosát, mert az ellenőrök nem kaptak nyugtát a próbavásárláson. Az eladással megbízott férfi azt mondta neki, hogy a horgásztó külföldi tulajdonosa csak a fogási naplókat adta át, nyugta- vagy számlatömböt nem.
Forrás: Somogyi Hírlap Kivonat a cikkből
Harmincöt éve az egyesület élén
A városban kevés olyan civil szervezet van, amelynek harmincöt éve ugyanaz az a személy a vezetője. A Petőfi Horgász Egyesület (Szécsény) elnöke, Vidu Pál ezen kevés egyének közé tartozik.
- Honnan a horgászás iránti szeretete?
- Annak idején, 1963-ban Oláh Ferenc megkért, hogy autóval vigyem öt ki az Ipoly partjára horgászni. Azt mondta: ha már itt vagyok, fogjam ezt a botot, s próbáljak szerencsét. Az első horgászás olyan hatással volt rám, hogy egy életre megszerettem. Tagja lettem az Ipoly egyesületnek. A szabad időm egy részét a víz partján töltöttem és töltöm el. Valahogy így kezdődött - emlékezett vissza. Aztán elmondta, hogy a horgászás remek időtöltés, de számára az igazi kikapcsolódást a természet közelsége, a csend jelenti. Annak idején üzemvezetőként dolgozott, s a tópart jelentette számára a regenerálódást, a feltöltődést.
Lakásán, a Zrínyi út 17. szám alatt, amely egyben irodája is, az elmúlt évtized történéseit idéztük fel. Előkerült az a jegyzőkönyv, amelynek tanúsága szerint Szécsényben 1973. augusztus 19-én megalakították a Petőfi Horgász Egyesületet. Horgászterületük a mezőgazdasági takarékszövetkezet két hektáros sóderbányatava volt. Tagjait csak úgy emlegették Szécsényben: a vasalt nadrágos horgászok. Megkérték Vidu Pált, hogy iratkozzon át az egyesületükbe, erre 1976-ban sor került.
A következő év közgyűlésén elnöküknek választották, s ezt a tisztséget azóta is betölti. Számára az elnökség nem rangot, hanem munkát, felelőséget, szolgálatot jelent.
Forrás: Nógrád Hírlap
A szerencse fiai
Lényegében mesterséges tó keletkezett tavaly a Csór felé vezető út mellett. Mára a helyzet sokat javult, és ennek igen örültek a sárszentmihályi tavak mellett.
- Az elmúlt év katasztrofális belvizes helyzete, illetve az emlékezetes csóri "Kisvelencei-tó" kialakulása miatt szinte lehetetlen volt horgászni a sárszentmihályi tavaknál - összegezte a közelmúlt szomorú tapasztalatait lapunknak Nagy Attila kétszeres horgász-világbajnok. De örömmel tette hozzá: az idei nyáron a helyzet normalizálódott, így immár ideális vízállás mellett lehet kísérteni a horgászszerencsét.
Forrás: Fejér Megyei Hírlap
Vízközti, érintő vagy elfektetett
Hatodszor rendezték meg a nyíregyházi Vasutas Sporthorgász és Természetvédő Egyesület gyermektáborát.
A helyszín ezúttal Máriapócs volt. A helyi horgászegyesület biztosította a résztvevőknek a tavat a mindennapi horgászathoz, a bemutatókhoz és a hétvégi versenyhez.
Írott és íratlan szabályok
A heti programot úgy próbáltuk előállítani, hogy a résztvevő gyerekek minél többféle horgászmódszerből kapjanak ízelítőt - emelte ki Turcsány András, táborvezető.
A többség már nem volt kezdő. Jó volt látni és tapasztalni azt, hogy nem csak azok a gyerekek sajátították el ügyesen a helyes etetési technikát és a horgászatot, akik már korábban is részt vettek a táborban. Már pontosan alkalmazzák a "vízközti", az "érintő" vagy az "elfektetett" szerelék használatát. Nem beszélve arról, hogy több gyerek azt is tudja, hogy a víz melyik rétegében mit lehet fogni.
Forrás: Kelet Magyarország
Kifogtak rajtuk?
Nem tudnak eljutni kedvelt helyükre, a baracsi kőgátakhoz a horgászok, mert az oda vezető utat lezárták előttük.
Lapunkat Fabók Mihály kereste meg, aki szerint ez a probléma nemcsak őt, hanem még sok más horgászt is érint.
A baracsi kőgátakról lenne szó, ami elvileg Dunaföldvárhoz tartozik és egy közkedvelt horgászhely. Egyetlen út vezet le a 6-os út irányából, a Zafír fogadóval szemben. Ezen körülbelül két-három hete egy zárt vaskapu és tábla fogadja a partra tartós pecásokat, amin ez áll: "Magánterület, a belépés idegeneknek szigorúan tilos!". Sajnos másik úton lehetetlen a kőgátakhoz lejutni. Másfél hete találkoztam az állítólagos tulajdonossal, aki közölte: "nemrég megvásárolták ezt a területet, és állatokat tartanak majd itt. Ha a kőgátakhoz akar valaki menni, akkor menjen vízen" - panaszolta a horgász. Fabók úr szerint a levezető utat a vízügy építette annak idején. Ez elvileg szolgalmi út lenne, amit a telektulajdonos köteles lenne megosztani, mivel s Duna a vízügy területe, neki pedig oda van engedélye.
Nincs másik út, amin meg lehet közelíteni a kedvelt horgászhelyet.
A baracsi kőgátak közkedvelt horgászhelyek, sokan járnak oda, jómagam is tizenöt éve. Sok szép élmény fűz a folyó ezen szakaszához, és sok halat is adott már a Duna. A jövőben is szeretnék még itt horgászni, de gondolom nem vagyok egyedül ezzel. Miként működik az, hogy valaki csak úgy lezárja az egyetlen levezető utat? Azt tanácsolták, hogy forduljak a dunaföldvári jegyzőhöz, már oda is küldtem levelet képekkel, de eddig választ nem kaptam - tette hozzá.
Forrás: Dunaújvárosi Hírlap
Vihar a viharjelzés körül
Elégedetlenek a balatoni pecások a viharjelzések megbízhatósásával. Szerintük a rendszer nem segíti megfelelően a tónál horgászó, nyaraló embereket.
Rajnai Árpád - 1957 óta rendszeresen horgászik csónakból a Balatonon, a megyei horgászszövetségnek éveken keresztül volt vezető munkatársa - elkeseredésében vihart kavart, amikor megfogalmazta kritikáját a balatoni viharjelzéssel kapcsolatban. Gondolatmenetéhez többen csatlakoztak, ebből is látszik, valami nincs rendben a viharjelzés körül.
Idén nyáron egyre gyakrabban tapasztalta, hogy az előzetesen bejelentett viharjelzés mellett újabban az égbolton délutánonként megjelent szerény felhőcskék is pánik félelmet keltettek egyes meteorológusokban, azonnal "kapcsolják" az I. fokozatú viharjelzést. Ezt később a II. fokozat követi, ami megtiltja a Balatonon való bármiféle tartózkodást, pláne horgászcsónakkal. Ezt a hatóság be is tartja, a nádfal előtt tartózkodó rendbontó horgásznak azonnal odasóznak egy feljelentést, aminek a következménye 30 ezer forintos büntetés.
Érdekes módon este kilenc óra körül a természet ráncba szedi magát (miközben délután sem történt rendkívüli esemény), a meteorológusok feloldják a fokozatokat, lehetne horgászni. Csakhogy egy valamirevaló csónakos horgász világosban indul el horgászni.
Rajnai Árpád szerint a nyári időszakban több tízezer horgász mérgelődik, átkozódik azért, mert szélcsendes időben néhány felhő miatt kénytelen a parton dekkolni. Ez a Balatoni Halászati Nonprofit Zrt.-t is sújtja, mert nem fogynak az egyébként borsosra szabott napi-, és hetijegyek. Nem akár a meteorológiai szolgálat ellen ágálni, fontosnak és szükségesnek tartja a szolgálatot, de csak abban az esetben, ha jól végzi a feladatát és kevés a vakriasztás. Ugyanakkor az előrejelzésekben kevesebb pontatlanságot, nagyobb bátorságot és több empátiát követel minden balatoni ember számára.
Forrás: Veszprémi Napló
Hatékonyabb viharjelzést!
Dr. Horváth Ákost, az Országos Meteorológiai Szolgálat siófoki viharjelző obszervatóriumának vezetőjét arról kérdeztük, hogy a kistérségi szintű időjárási veszélyjelző rendszer augusztus 1-jei beindítása milyen változást hoz a viharjelzésben.
A strandolók és a horgászok is sokat nyerhetnének a balatoni viharjelzés kibővítésével - állítja dr. Horváth Ákos. Mind megtudtuk, viszonylag kis befektetéssel a viharjelzés hatékonyságában is jelentős előrelépésre lenne lehetőség. A kistérségi szintű időjárási veszélyjelző rendszer a különösen nagy viharokra akarja felhívni a figyelmet, a balatoni viharjelzésnek ennél sokkal finomabb skálával kell dolgozni. Amíg például egy parton lévő emberre egy 50 kilométeres szél nem jelent különösebb veszélyt, addig a vízen már életveszélyes helyzeteket idézhet elő a horgászok, vízibiciklisek és mások körében - magyarázta a két szolgáltatás közötti különbséget dr. Horváth Ákos.
A siófoki obszervatórium vezetője szerint kis befektetéssel is meglenne a balatoni viharjelzésnél is meglenne a lehetőség arra, hogy az eddiginél kisebb térségre adják ki a riasztásokat, így egy-egy területen csökkenne a felesleges riasztások mennyisége.
Jelenleg a Balatonnál két önálló területi egységet különböztetünk meg, a nyugati és keleti medencét, amik között a Tihanynál van a választóvonal. Ha most például Siófokon van egy olyan helyi zivatar, ami még Földváron is viharos széllökéseket okoz, akkor Földvár térségére is ki kell adni a másodfokú viharjelzést. Mivel az egész nyugati medence egyetlen egység, így a jelzés vonatkozik a Keszthelyi-öbölre is, miközben ott meg sem rezdül a szél. A viharjelzés korlátozásokat jelent a vízen, például nem lehet vízibiciklit használni, csónakkal a vízre menni.
Horváth Ákosék azt javasolják, hogy osszák meg három részre a Balatont egy Badacsony és Fonyód között meghúzott határvonallal, így lenne egy nyugati, egy középső és egy keleti medence. Laboratóriumi körülmények között ma is megvan már a lehetőség arra, hogy így adják ki a viharjelzéseket, mert kifejlesztették a módszertant, megvannak a programok is. Azonban a napi működtetéshez fejleszteni kellene a számítógépük kapacitását, bővíteni kellene az automata meteorológiai állomások számát és egy szakemberrel a létszámot.
Forrás: Veszprémi Napló
Hatvanesztendős a horgászegyesület
Idén hatvanesztendős a martfűi horgászegyesület. Az 1951-ben alapított csoport a volt Tisza cipőgyári dolgozók összefogásával jött létre, tagjait a közös hobbi, a horgászat, a Tisza szeretete formálta összetartó, erős közösségé. Az egyesület az egyetlen szervezet, amely a Tisza Cipőgyár nevét még magán viseli, jelenleg 220 taggal működik. A közelmúltban jubileumi rendezvényen a hosszú évekkel előtti versenyek sikereinek emlékeit idézték fel.
Forrás: Új Néplap
Jubileum, sok kapással
Közel negyven horgász, gyerekek, nők és férfiak foglalták el kijelölt helyüket szombaton a Gébárti-tó partján. Jubileumi halfogó versenyt rendezett a Zalaegerszegi Horgász Egyesület.
A világháborút követő időszakban Izsák Gyula polgári iskolai biológiatanár kezdte szervezni a tagságot, őt tekintjük az egyesület alapítójának. A Zalaegerszegi Horgász Egyesület 1946 elején alakult 35 fővel, az első elnök dr. Hedri Miklós járásbírósági elnök volt, az első titkára pedig Kiss János könyvkötő, aki élete végéig viselte ezt a címet - adott kis ismertetőt az egerszegi horgászélet történetéből Tóth István, az egyesület elnöke. Mint elmondta, a taglétszám a 70-es években meghaladta az ezer főt, és az ifjúsági létszám is a 200-300-at. Jelenleg 850-900 között mozog a taglétszámuk. Kiváló szélcsendes időben folyt a szombati egyéni halfogó verseny, sok kapással.
Forrás: Zalai Hírlap
Hogy jól görbüljön a bot
Az elmúlt fél évtizedben évente átlagosan 50 millió forint értékű halat telepített a Körös Vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége a kezelésében lévő vizekbe. A tervezésnél a szakemberek több szempontot figyelembe vesznek.
A KHESZ a horgászok által kiváltott területi engedélyekből származó bevételek meghatározott százalékát mindig halasításra fordítja - tájékoztatta lapunkat Nemes Attila. A szövetség ügyvezetője elmondta, a tervezéskor fontos szempont, hogy teljesítsék azokat a telepítési kötelezettségeket, amelyeket akkor vállaltak, amikor az adott vízterületre pályáztak. Emellett a telepített vizek jellegét, adottságát, a halállomány összetételét, az elvándorlás lehetőségét, a statisztikákat, a várható bevételeket, a tapasztalatokat egyaránt figyelembe veszik a kedvező halfogási feltételek biztosítása érdekében. Tavaly pontyból egy-két és hároméves korosztály, ragadozó halfajokból előnevelt 3-6 centiméteres csuka, süllő és harcsa került a vízbe. Pontyból 3,9 tonna, azaz 78 ezer egyéves, tizenhét tonna, vagyis 42 ezer 500 kétéves és 55,2 tonna, 87 ezer 600 hároméves példányt telepítettek.
Forrás: Békés Megyei Hírlap
A csónakokban is előfordulnak kisebb-nagyobb hiányosságok
Ezekben a hónapokban sokan indulnak horgászni csónakjaikkal, vízi járműveikkel.
Fontos információ, hogy a jogszabály néhány héttel ezelőtti változása óta a csónaknak megfelelő, 6,2 méternél rövidebb és 4,4 kilowatt motorteljesítmény alatti vízi járművekhez nem szükséges vezetői engedély, illetve azokat nem kell a vízi közlekedési hatóságnál leműszakiztatni. A Körösökön és vízrendszerében gyakori, felépítményes lakócsónakokra is már ez vonatkozik.
Horváth Róberttől, a KHESZ-szel együttműködő Tiszai Vízi Rendészeti Rendőrkapitányság kiemelt főreferensétől megtudtuk, a parti horgászat szempontjából fontos a vizek megközelítésének lehetősége. Egy-egy jó horgászhely a védtöltés koronáján végighúzódó utakon érhető el. A védtöltések koronája a közforgalom előtt megnyitott magánút, melyen a közúti közlekedési szabályok az irányadók, azzal a kiegészítéssel, hogy védtöltés mindössze a vízügyi igazgatóság által kiállított "Gátonjárási engedéllyel" vehető igénybe, közlekedési célzattal. A kabinos csónakokon a vezetőnek elvileg körkörös kilátással kell rendelkezni, mely sokszor nem biztosított. A vízi közlekedés, sőt, a vesztegelési közben sem lehet alkoholt fogyasztani. Aki ezt mégis megteszi, az ellen szabálysértési vagy büntetőeljárást kezdeményezhetnek.
Forrás: Békés Megyei Hírlap
Félmilliárdból újult meg a holtág
Közel 550 millió forintból újult meg Csongrádon a Serházzugi-holtág. A 2009-ben indult projektet az Európai Unió és a magyar állam 490 millió forinttal támogatta.
A rehabilitáció elsősorban a vízminőség javítása miatt volt lényeges. Gyakran előfordult, főként nyári időszakban a halpusztulás, a vízfelületet pedig teljesen ellepte a nádas. Azt is szem előtt kell tartani, hogy a város csapadékvizét a holtág fogadja be, ezért az önkormányzatnak fokozott figyelmet kell fordítani az állapotára - tájékoztatott Gyovai Gáspár alpolgármester. - Az anyagi lehetőségek függvényében még további tervek is vannak a holtágra vonatkozóan, Csongrád számára fontos kérdés: hogyan tudná a Holt-Tiszát idegenforgalmi szempontból jobban hasznosítani. Az elképzelésekről a környezet- és természetvédőkkel, valamint a horgászokkal is egyeztetni kell - hangsúlyozta az alpolgármester.
Forrás: Délmagyarország
Hivatalos személy elleni erőszak
A mezőtúri rendőrség nyomozást indított egy 53 éves szentendrei lakossal szemben. A férfi a Peresi-holtágnál horgászott, amikor a halőr ellenőrizni kívánta. Az eddigi adatok alapján a horgász kitépte a halőr kezéből az igazolványát és telefonját is elvette, amivel a rendőrséget akarta értesíteni. A dulakodás során a halőr könnyű sérüléseket szenvedett. A férfit a rendőrök elfogták, és hivatalos személy elleni erőszak bűncselekmény elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgatták.
Forrás: Új Néplap
Vízbe esett
Taktabáj külterületén, a Takta csatornához indult horgászni két férfi augusztus 14-én az esti órákban. A csónakból egyikük a vízbe esett, majd a part közeli nádasba sodródott, ahonnan nem tudott kijutni. Az értesített szerencsi tűzoltók motoros hajóval indultak a bajba jutott horgász segítségére, akit sikerült időben, sértetlenül a partra szállítani.
Forrás: Szerencsi Hírek
Tavat takarítanak a búvárok és segítőik
Az Esztergomi Spartacus SE búvárszakosztálya, a Dorogi Bányász Horgász Egyesület, a Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédelmi Egyesület valamint a Music Beach vasárnap 9 órakor tótakarításra várja az érdeklődőket a búvárbázis új helyén, a kertvárosi-dorogi Palatinus tó délkeleti oldalán. Nem csak a búvároknak, a parti segítőknek is jut majd munka.
Forrás: 24 ÓRA
Kapitális harcsákkal érték tetten őket
Orvhalászokat értek tetten csütörtökön délután Dunaszekcsőn, akik öt kapitális harcsát kíséreltek meg ellopni. Szabó György százados, a mohácsi vízi rendészeti őrs parancsnoka elmondta, a motorcsónak ellenőrzésekor két fekete ládát találtak a rendőrök, amelyben a még élő halak voltak.
A vízi járművön tartózkodó két Tolna megyei illetőségű férfi azt mondta, az előző nyolc nap során fogták ki a harcsákat, amelyek közül a legnagyobb példány csaknem félmázsás volt, súlyuk összességében pedig 172 kilogramm.
Ugyan horgászengedélyük volt, horgászfelszerelés viszont nem volt a csónakban, valamint a fogási naplóban sem tüntették fel a fogást, így egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy orvhorgászokról lehet szó. A szakértő később megállapította, a harcsákat nem horoggal, s nem is hálóval fogták ki a Dunából, hanem árammal kábíthatták el őket. Amennyiben ez beigazolódik, a két férfit állatkínzás miatt vonhatják felelősségre, de lopás miatt mindenképpen eljárnak velük szemben.
A harcsák egészségben átvészelték a kalandot, így pénteken visszaengedték őket a folyóba.
Forrás: Dunántúli Napló
Szinte biztos a fogás
Nem panaszkodnak a balatoni horgászok, a tóban idén mindig lehet kapásra számítani, hála a hűvösebb nyárnak. Ha nem langymeleg a tó vize, annak a pecások tudnak örülni, hiszen van étvágyuk a halaknak.
A Balaton északi partján igencsak beszűkültek a parti horgászati lehetőségek. Alig van olyan partszakasz, ahol tucatnyi pecás le tudna ülni egymás melllé. Megyénkben két ilyen nagyobb szakasz van: a balatonalmádi négyméteres, és a Tihany bekötő. A kikötők üzemi területek, ezért a pecás elől lezártak, a strandokra május 15. - szeptember 15. között szintén nem mehetnek.
Ilyen körülmények között nagy jelentőségük van a balatoni horgásztanyáknak. A Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) megyénkben kettőt is létrehozott, egyiket Tihanyban, a másikat Balatonszepezden. Évek óta nagy népszerűségnek örvend a balatonszepezdi horgásztanya, amit pecások vesznek igénybe az ország minden pontjáról, de főleg Győr, Sopron és Budapest környékéről. Nagyon sok a visszatérő vendég. Többen szinte hazajárnak ide s barátként üdvözlik egymást. A másik állandóságot pedig a gondnok személye biztosítja, Balasiék immár negyven éve éve gardírozzák a vendégeket. - A család 1968 óta vezeti a balatonszepezdi horgásztanyát, én édesanyámtól vettem át a stafétabotot 1992-ben. Persze ő azóta is a segítségünkre van - tudtuk meg Balasi Gábortól. Igazi balatoni, náddal szegélyezett csendes környezetben, közvetlenül a Balaton partján terül el a Mohosz balatonszepezdi horgásztanyája. A területen az épületekben 19 - két - három - négyágyas - szoba található, amelyekben összesen maximum hatvan embert tudnak elszállásolni. Öt sátorhelyet is kialakítottak. A terület egy része nádas, ez a halaknak nyújt búvóhelyet. A horgászok két kőmólón hódolhatnak szenvedélyüknek, ha akarnak, akár éjszaka is. Harminc műanyag csónakjuk is van, amit szintén használhatnak a pecások.
Balasi Gábor elmondta, idén csak jó hírekről tud beszámolni. Öt éve nyáron még félve ment ki a mólóra a horgászokhoz, most viszont mindenkinek jut élmény. Még a sima fenekező felszereléssel is fogják az 1,5-3 kilogrammos pontyokat. Az etetett helyeken a nádasban ennél nagyobbak is horogra akadnak. Bojlis horgászaik is voltak, két-három nap után jönnek a tízkilós potykák. Július nem kifejezetten ragadozós hónap, de a süllőzők ekkor is zsákmánnyal jöttek ki a vízről.
Forrás: Veszprémi Napló
Pontyok a levegőben
Harminc mázsa méretes pontyot telepítettek tegnap a Kiskunsági-főcsatornába és Fűzvölgyi-csatornába. Egyebek mellett Aksztónál, Solt közelében, Tassnál került háromnyaras ponty a Sporthorgász Egyesületek Bács-Kiskun Megyei Szövetsége kezelésében lévő öntözőcsatornákba.
A halakat szállító tartályautót valamennyi helyszínen üdvözölték a horgászok. "Négy hete halat sem láttam" - panaszolta egy hobbihorgász az újsolti hídnál, Aksztónál elsősorban a pontyokat hiányolták, mivel leggyakrabban csak amurt fogtak.
A Bács-Hosz tavasszal többször, idén nyáron harmadszor telepített nemes halat a két nagy csatornába, összességében valóban kevesebb mennyiségben, mint a korábbi években. Az elmaradás oka a bevételkiesés.
Forrás: Petőfi Népe
Kifogták az "aranyhalat"
Úgy látszik, a sportbarátság ma már nem ismer határokat; ennek jegyében az elmúlt szombaton immár 11. alkalommal rendezték meg az Ipoly menti települések horgászegyesületeinek versenyét a szlovákiai Ipolyságon. A folyó névadójának, Ipolynak a neve napján tartott Ipoly Kupán öt magyarországi és négy szlovákiai csapat állt rajthoz, hogy a kellemes nyári délelőttön kiderüljön, kinek a horgára akad majd a legtöbb hal. A rövid megnyitóünnepségen a felsorakozott versenyzők, családtagok, barátok, valamint a település vezetői régi szokás szerint koszorút dobtak a méltóságteljesen csobogó folyóba, ezzel fejezve ki az iránta érzett hálájukat és tiszteletüket.
A viadalon a csapatversenyt a Kertész Attila elnök és ifj. Kovács Gábor titkár által irányított Őrhalmi Horgász Egyesület csapata nyerte meg.
A verseny egyéni kategóriájában címvédés történt, mivel Hertford Róbert a tavalyi év után az idei esztendőben is a dobogó legmagasabb fokára léphetett.
Forrás: Nógrád Hírlap
Tóparton táboroztak
A közelmúltban rendezték meg a negyedik maconkai gyermek horgásztábort, melyen 22 fiú mellett egy lány vett részt. A pecázás ifjú szerelmesei zömmel Debrecenből érkeztek Bátonyterenyére, de akdt táborozó a Hortobágyról, Hajdúsámsonból, Nagytályából, Piliscsabáról, Alsózsolcáról, Budapestről és Tápiószercsőről is. A hagyományos sátortáborban a mindennapos reggeli torna, sátorkörlet ellenőrzés, valamint a sport- és ügyességi programok, valamint csapatversenyek mellett a fő esemény a horgászat volt. A lelkes kis csapat megismerkedhetett a horgászati alapismeretekkel, tudásukról a horgászverseny keretében számot is adhattak (elméleti feladatok, célbadobás, horogkötési gyakorlat, 3 órás halfogó verseny). A kezdő és gyakorlott horgászok egyaránt tanulhattak újat, sőt ismét találkozhattak versenyhorgászokkal is, mint például a női válogatott versenyhorgásszal, Szabó Henriettával, vagy a Nógrád megyei versenyhorgász testvérpárral, Vágó Bencével és Leventével. Segítségükkel a finomszerelékes horgászat örömeibe lehetett bepillantást nyerni.
Forrás: Nógrád Hírlap
A Tisza vizét akarják a tóba vezetni
A karcagi horgászok szeretnék a Téglagyári-tavakhoz elhozni a Tisza vizét, hogy folyamatosan biztosított legyen a halak oxigénellátása. A több mint tízmilliós beruházáshoz pályázaton remélnek támogatást. - Szeretnénk, ha jövőre sikerülne a Tisza vizét elhozni Karcagra, a 14 hektáros Téglagyári-tavakba - mondta Kalocsai László, a Nagykun Horgász Egyesület elnöke. - Jelenleg ugyanis nagy problémánk a három tó vízutánpótlásának megoldása. A tulajdonos karcagi önkormányzattal többször egyeztettünk már erről, az elképzelést a jelenlegi városvezetés is támogatja.
Forrás: Új Néplap
Mártélyi rejtély: idén nincs rucaöröm
A szakemberek számára is rejtély, hogy az idén miért nem borította el a rucaöröm a mártélyi holtágat, pedig Vásárhely felkészült a lehalászásra is.
2001 óta éveken át küszködtek a mártélyi horgászok és csónakázók a holtágat időnként nagy mennyiségben elborító rucaörömmel, amely lehetetlenné tette a fürdést is a vízben. A tavalyi hatalmas zöldszőnyeg azonban az idén nem jelent meg, csak elvétve, foltokban akadt belőle. Ennek örömére kirándulók, horgászok és fürödni vágyók százai jönnek a hétvégeken pihenni, gyönyörködni a festői szépségű tájban.
- A rucaöröm 2001-ben jelent meg először, majd hol elburjánzott, hol meg nem. Mindenki arra számított, hogy az idén is olyan egybefüggő zöld szőnyeg borítja majd a vizet, mint tavaly, ám ez elmaradt. Hogy miért, azt nem tudom, hiszen a rengeteg spóra a vízben maradt, s a növény ebből fejlődik ki - mondta lapunknak Somodi István, a Kiskunsági Nemzeti Park tájvédelmi tájegységének korábbi vezetője, aki még aktív korában élte meg a tövenként 2000 forint eszmei értékű védett növény megjelenését és elszaporodását.
Utóda Horváth Dénes biológus szerint több környezeti tényező is okozhatja, hogy szinte keresni kell a főleg a horgászokat és a fürdőzőket bosszantó növényeket.
- Az idén nem terjedt el robbanásszerűen a növény, sem a mártélyi, sem a körtvélyesi holtágban, ahogy szúnyog is sokkal kevesebb van, mint más években. Az lehet az oka, hogy az ártéri rendszerekben élő növényi és állati populációk dinamikusan változnak, azaz vannak esztendők, amikor nagyon elszaporodnak, és vannak, amikor nem. Az idén ráadásul csak egy téli és egy tavaszi áradás volt, míg előző évben öt is elöntötte a hullámteret. A rucaöröm szaporodásához szükséges szerves anyag tavaly a visszamaradt tocsogókból nagy mennyiségben juthatott be a holtág vizébe. Idén azonban nem volt ilyen szervesanyag-utánpótlás. Így nem termett nagy mennyiségű rucaöröm sem - magyarázta a Kiskunsági Nemzeti Park szakembere.
A mártélyi rucaörömtelenségnek mindenki örül. Patócs Sándor, a Dobó Ferenc Horgászegyesület elnöke azt mondta, az idén semmi sem zavarja a horgászokat, csónakozókat és a fürdőzőket.
Forrás: Délmagyarország
Küzdelem a törpeharcsával
Tógazdaságok, horgászegyesületek számára az utóbbi évek egyik legnagyobb gondja a törpeharcsa-populációk szaporodásának megállítása, az állományok csökkentése, de inkább a teljes kiirtása.
- Ennél utálatosabb faj nincs is, a hal mikroméretű, ugyanakkor mindent felzabál. Ráadásul benyeli a horgot, s amikor megpróbálom kiakasztani, véresre szurkálja a kezem. Nem lehet ezt kiirtani? - Ezek a mondatok sajnos egyre sűrűbbek a vízparton. Az agresszív módon elszaporodó törpeharcsa nagyon sok horgászegyesületnek, tógazdának okoz mérhetetlen gondokat.
A hazai halfauna egyik legellentmondásosabb, leginkább utált élőlénye a törpeharcsa. Az "apró kis ördögök" kivétel nélkül minden csalira rárontanak, legyen szó 30 milliméteres bojliról vagy kukoricáról. Ahol ezek tömegével megjelennek, ott másfajta halat fogni szinte lehetetlen. De nemcsak a horgászok életét nehezítik meg, hanem a többi halfajét is, mindent felzabálnak előlük, kiszorítva őket a megszokott életterükből.
Ahol a törpeharcsák felütik a fejüket, búcsút lehet venni a horgászoktól. Senki nem kíván ugyanis ezzel a féktelen siserahaddal kínlódni. Ha pedig elpártol a pecás valamelyik tótól, akkor oda nagyon nehéz lesz újra visszacsalogatni. Ezért a tógazdák alapvető érdeke, hogy megakadályozzák ezeknek a kis mindenevőknek az elszaporodását, ahol ez mégis bekövetkezik, a likvidálását.
Sokféle és sokfajta módszert használnak a törpeharcsa ritkítására, az egyik ilyen a törpeharcsa-csapdázás. Ez a halászati mód a jó öreg varsás halászatból alakult ki, alapjai szinte ugyanazok, mégsem azonos vele. Egyik legjelentősebb különbség a varsás halászat és a törpeharcsavarsa között az, hogy a törpeharcsavarsába valamilyen csalogató hatású anyagot helyeznek. Ez leginkább száraz kenyér, ami könnyen hozzáférhető, s nem kerül nagy összegbe sem. Az egyetlen előnye a törpéknek, hogy nem válogatósak, még az áztatott kenyérre is rárontanak.
Forrás: Veszprémi Napló
2011. JÚLIUS
Két bajnok van egy családban
Nemrégiben a pákozdi idősebb Nagy Attila világbajnok lett, most fia nyert magyar bajnokságot.
Különleges viadalt rendezett a Magyar Országos Horgász Szövetség július 8-tól 10-ig a szegedi kajak-kenu pályán, ahol hét kategóriában versenyeztek a résztvevők. Az országos bajnokságnak számító kihívást hagyományteremtőnek szánták, idővel a horgászat ünnepévé kívánják tenni. A pálya halban gazdag arcát mutatta, az átlagfogás hét kilogramm körül alakult fordulónként és versenyzőnként. A kategóriákban négy megyei versenyző volt érintett, közülük a pákozdi ifjabb Nagy Attila (a kétszeres világbajnok fia) másodszor is magyar bajnok lett a 14 évesnél fiatalabbak között 31 ezer 570 grammos eredményével.
Forrás: Fejér Megyei Hírlap Kivonat a cikkből
Horgászok a pácban
A bátonyterenyei városi rendőrkapitányságra érkezett bejelentés július 12-én, kedden este arról, hogy több személy engedély nélkül horgászik a közeli víztározónál. A helyszínre érkező járőrök egy 20 éves dorogházai és egy 17 esztendős mátramindszenti fiatalembert igazoltattak, akik mellett kifogott halak voltak egy zsákban.
A 17 éves fiúval szemben tiltott horgászat miatt indult eljárás. Társát, a 20 esztendős férfit - mivel neki sikerült kifogni négy darab pontyot, négyezer forint értékben - tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt őrizetbe vette a hatóság.
Az engedély nélküli horgászathoz használt felszerelést a rendőrök lefoglalták.
Forrás: Nógrád Megyei Hírlap Kivonat a cikkből
Kapitális halakat fogtak a baranyai vizekben
Az utóbbi napokban, hetekben több kapitális halat is fogtak a baranyai horgászvizekben. A nyári melegben megnőtt a pontyok, amurok étvágya, mégsem könnyű őket mindig horogra csalni, ugyanis a természetes táplálék száma is megsokszorozódott: ilyenkor előszeretettel fogyasztják a tuskókra tapadó kagylókat, illetve az apró rákokat. A pecásoknak érdemes cserélgetni a csalikat a horgokon, újabbakat kipróbálni, sőt, lehet, hogy jó ötlet felkínálni egy-egy formás gilisztacsokrot. És a szerelékre is ügyelni kell: a finomról megéri egy kicsit erősebbre váltani.
Forrás: Dunántúli Napló Kivonat a cikkből
Pecázásban nagyok a kicsik
Tolna megyében több mint 1200 gyermek horgászik engedéllyel. A sportág kiváló azoknak az ifjaknak, akik szeretik a vizet, a természetet, és persze a halételeket.
Az utánpótlás nevelését szolgálják az ifjúsági horgásztáborok is, amelyek száma sajnos az anyagi nehézségek miatt apad. Míg korábban évente 4-5 helyen is volt ilyen, addig idén csak két tábort tudtak szervezni az egyesületek.
A megye legjobb ifjú horgászai kapnak minden évben lehetőséget arra, hogy részt vegyenek a TOHOSZ megyei ifjúsági táborában. Idén tizennyolc 10-16 év közötti gyermek érkezett a pedagógia terén is szakértő felügyeletet kínáló ötnapos programra. Persze többségében fiúk jöttek, de négy lány is képviselte saját nemét. A programok során a gyerekek bővíthették horgászati alapismereteiket, többek között megismerkedhettek a különféle halfajokkal, horgászati módszerekkel, eszközökkel, és a gyakorlatban is kipróbálhatták őket. Amellett, hogy folyamatosan tanultak valamit, szinte minden nap meg is mérettek: volt célbadobó, elméleti, szerelési, és halfogóverseny is.
Forrás: Tolnai Népújság Kivonat a cikkből
Rendőrök és horgászok
Együttműködési megállapodást kötött a Szegedi Rendőr-főkapitányság és a Szegedi Herman Ottó Horgászegyesület. Közös ellenőrzések megszervezésére és végrehajtására készülnek, amitől a szabály- és jogsértések megelőzését, a jogosulatlan halászat és horgászat, valamint a vízszennyezés visszaszorítását remélik.
Forrás: Délmagyarország Kivonat a cikkből
Gyermekhorgászok táboroztak
A Nádorvárosi Horgász Egyesület ez évben is két horgásztábort szervezett kis pecásai részére. Az egyesület Merkur-taván rendezett napközis táborozáson két turnusban 42 gyermek vett részt Czittáró Mihály és felesége vezetésével. A gyerekek többsége visszatérő, a szülők véleménye szerint is hasznos foglalkozásokon töltötték el a szünidő egy-egy hetét. A táborban reggel nyolctól délután öt óráig elméleti és gyakorlati foglalkozásokon tanulták a szükséges ismereteket. Többek között a halfajokat, horgászási szabályokat vagy éppen a horogkötést, etetőanyag-keverést vagy a szákolást. Mindezt a zárónapon rendezett versenyen kamatoztathatták is. Az első három helyezett serleget, a többiek érmeket kaptak.
Forrás: Kisalföld Kivonat a cikkből
Horgászpihenőn
A Helikon Horgászegyesület az általános iskolások körében rendezett hagyományos napközis táborban idén 34 kisdiákot látott vendégül, a Balaton-parti horgásztanyáján.
- Mindig nagyon sikeresek ezek a programok - mondta házigazdaként a helyszínen Balázs István horgászegyesületi elnök, a tábor vezetője.
- Szoros kapcsolatunk van az iskolákkal, ők delegálják a gyerekeket.
Mint megtudtuk, többen nem először érdemelték ki ezt a lehetőséget, így vannak visszatérők.
- Sokrétű az elfoglaltság, mindennap vannak elméleti foglalkozások, s utána következnek a horgász gyakorlatok - mondta a napirendről a táborvezető. - Meghatározó az, amit a gyermekek a felnőttektől kapnak, ehhez igyekszünk mi pozitívan hozzájárulni. Amellett, hogy a fő téma a víz, annak élővilága, szépségének megismertetése, egyéb aktualitások is szerepelnek: hallgatnak a gyerekek közlekedési ismereteket, vízirendészettel kapcsolatos tudnivalókat, orvosi előadást.
Az egyhetes tábor horgászvizsgával zárul.
Forrás: Zalai Hírlap Kivonat a cikkből
Pihenőhelyet alakítanak ki a Millér-parton
Közel nyolc és félmillió forintot nyert a Besenyszögi Sporthorgász Egyesület. A pénzt falumegújításra, és fejlesztésre igénybe vehető támogatási jogcímre benyújtott pályázat segítségével kapták. A támogatásból pihenőhelyet, fa szerkezetű nyitott szaletlit, vécét, térburkolatot alakítanak ki, valamint növényeket telepítenek és ivókutat építenek a Millér-parton.
A fejlesztés célja, hogy a horgászhelyre minél több horgász látogasson el, illetve az odajáró horgászokat állandó vendégként megtartsák.
Forrás: Új Néplap Kivonat a cikkből
Vízpótlás a Velencei-tavon
A Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint megkezdték a vízpótlást a Velencei-tavon. A tó vízszintje július 12-ére 143 centiméterre apadt, így nyolc centire megközelítette a 135 centis minimális szabályozási szintet. Az igazgatóság a halászatban, a horgászatban érdekeltekkel való egyeztetést követően július 18-án megnyitotta a Pátkai-tározó zsilipjét, megkezdvén ezzel a vízpótlást.
Forrás: Fejér Megyei Hírlap Kivonat a cikkből
Kezdő pecásoknak
A szép idő nem csak fürdőzésre, napozásra kínál remek lehetőséget, hanem az olyan pihentető sportokra is, mint a horgászat. De miből áll egy alapfelszerelés és mennyit kóstál a bot, orsó és damil?
Azt már az elején érdemes leszögezni; hogy aki komplett felszerelést akar vásárolni, annak elég mélyen a zsebébe kell nyúlnia. Cserébe viszont jó ideig nem kell majd költeni a hobbira, maximum kisebb kiegészítőkkel lehet bővíteni a felszerelést.
- Ajánlott mindjárt két horgászbotot vásárolni, egyet fenekezős szerelékkel, a másikat pedig úszóssal - mondta Kiss Zoltán, az egyik belvárosi horgászbolt tulajdonosa. - A horgászbotoknál érdemes előtérbe helyezni a praktikumot, ezért teleszkópos vagy két-, esetleg háromrészes eszközt ajánlott vásárolni, hiszen ezek kis helyet foglalnak. Egy átlagos horgászbot már 4-5 ezer forinttól megvásárolható, olcsóbbat nem érdemes venni, azok általában nem ütik meg a kellő minősége.
Az orsók is hasonló árban kaphatók. Ez esetben arra figyeljünk, hogy a fenekezős botra könnyű futtatású, több golyóscsapággyal rendelkező, esetleg nyeletőfékes eszközt szereljünk, míg az úszós botra kisebb méretű és súlyú orsó illik.
S ha szó esett az orsókról, akkor a damilokról sem szabad megfeledkezni. A vastagabbak természetesen fenekezéshez, a vékonyabbak pedig az úszózáshoz ajánlottak. Az ólmok, horgok, etetőkosarak, kapásjelzők, botvillák is fontos kiegészítők, ráadásul nem is drágák, pár száz forintot mindenképpen érdemes áldozni ezekre is.
- A felszerelésből nem hiányozhat egy jó szák, melynek alapvetően mérete és hosszúsága határozza meg az árát, de 2500 forinttól már egészen jók kaphatók - folytatta Kiss Zoltán. - Aki hosszú horgászatokat tervez, annak egy kényelmes ülőke is elkel, a karfán kialakított italtartóval felszerelt fotelágyban még aludni is lehet. Éjszakai horgászathoz egy mesterséges fényforrásra is szükség lehet. A petróleumlámpák ugyan már kimentek a divatból, de fejlámpát pár ezer forintéit lehet vásárolni. Befejezésül praktikus, ha egy jó bicska is van a készletünkben. Erre ugyanis bármikor szükségünk lehet.
Szóval egy alap horgászfelszerelés 40-50 ezer forintba is belekerülhet, de ha vigyázunk rá, évekig kitarthat.
Forrás: Zalai Hírlap Kivonat a cikkből
Magyar orvhalászok a Pó folyón
Teljes oldalt szentelt a Pó folyón "illegális harcsavadászatot folytató magyar orvhalászoknak" a La Republica olasz napilap online kiadása. Egy riportfilm kalózoknak nevezi a "kelet-európai (többnyire magyar)" horgászokat, akik az éjszaka leple alatt fogják a harcsát, és a halakat elektromos árammal ölik meg. Egy horgász úgy nyilatkozott: "albánok és magyarok, akik hazájukban gyári munkásként rabszolgaként dolgozva alig keresnek havonta kétszáz eurót, itt egy éjszaka alatt megkeresik ugyanezt". Egy fehér furgon szedi össze a Pó mentén a kifogott zsákmányt, és a már felszeletelt halakat hűtőládákban szállítja el. Bizonyítékként az egyik Pó-parti hulladéktárolóból kivett magyar feliratú cigarettásdobozt mutatták fel. A pármai rendőrség a feljelentéseket kivizsgálta, de nem talált bizonyítékot. A hírek kapcsán az ellenzéki Demokrata Párt két képviselője parlamenti interpellációt nyújtott be a belügyminiszternek.
Forrás: MTI
Kifőzték a halászlérekordot
Megszületett a halászléfőzés új magyarországi rekordja, a Balatonlellén szombaton elkészült több mint 7500 adag minden bizonnyal világrekord is lesz. A készítők azt is közölték, hogy előállították a hamísítatlan balatoni halászléreceptet, mely két évig tartó kutatómunka után állt össze.
Az eredetiséghez vissza kell nyúlni nagyanyáink idejébe. A legnagyobb segítséget Gregorics Lászlótól kaptuk, kinek cége, a Halker Kft. nem csupán a több tonnányi alapanyagot biztosította, hanem halászemberként a cégvezető ismerte a megfelelő forrásokat, melyek révén a recept felkutatható - derült ki Rózsa Gábor mesterszakács, világrekord-kísérlet vezető és ötletgazda elmondásából. A séf és húsz mesterszakácsból, harmincnál több tanulóból álló csapata háromnapos nonstop munkán volt túl, mire szombat reggel az alaplé a balatonlellei rendezvényparkban felépített óriásbográcsba került.
Forrás: Somogyi Hírlap Kivonat a cikkből
Bár az időjárás közbeszólt, mégis jó hangulatban telt a találkozó
Első ízben rendezték meg a múlt hét végén a Fekete-Körös Szanazughoz közeli alsó szakaszán a Körös-völgyi Horgásztalálkozót. A három gyulai horgász egyesület, a Dolgozók, a Munkácsy és a Sporthorgász elnökeinek közös ötlete nyomán megszervezett program legfőbb célja az volt, hogy a Körösök határ közeli szakaszait megismertessék a horgászokkal, feltárják a helyi problémákat és erősítsék az együttműködést. A szombaton délben tartott megnyitón Balogh Lajos gyulai önkormányzati képviselő üdvözölte a résztvevőket, és méltatta a szervezők Körös népszerűsítése érdekében tett igyekezetét.
Forrás: Békés Megyei Hírlap Kivonat a cikkből
Feldobta az uszonyt az édesvízi celebponty
Cambridgeshire. A Fat Lady (Kövér Hölgy) névre keresztelt, több mint harmincéves hal Anglia egyik leghíresebb állata volt, majdnem kétszázszor került a sporthorgászok horgára, ennek ellenére nem ez okozta halálát. A St. Ives Lakes horgásztó tulajdonosa, Gordon Howes az elmúlt hetek szélsőségesen változó időjárás miatti stresszt okolja. A Kövér Hölgyet lakhelyéhez közel, a parton temetik el.
Forrás: Hajdú-Bihari Napló Kivonat a cikkből
Rendőrök pecabottal
Osztrák, horvát és magyar rendőrök versenyeztek múlt pénteken a gersekaráti Sárvíz-tavon, az I. Vasi Nemzetközi Horgászversenyen. A versenyzők négy fős csapatokban indultak és a végén összfogási súlyok alapján hirdetett eredményt. Az első helyre a horvát csapat került 28120 gramm összfogással, a dobogó második fokára az osztrák- magyar vegyes csapat léphetett, a harmadik helyre padig a hazai csoport került. Az eredményhirdetésen Hollósi Gábor Szombathely Megyei Jogú Város rendőrkapitánya és Puskás Norbert a Vas Megyei Horgász Szövetség ügyvezető elnöke gratulált a résztvevőknek és elmondta, hogy jövőre ismét várják a szomszédos országok rendőr kollégáit a megmérettetésen.
Forrás: Szombathelyi Maraton Kivonat a cikkből
2011. JÚNIUS
Takarítás utáni horgászverseny
Soltvadkert - Szombaton környezetvédelmi napot rendez a horgászegyesület, a tó partján végeznek reggel héttől takarítást. Majd másnap, szombaton horgászversenyt rendeznek Soltvadkert-Kiskőrös Petőfi Horgász Egyesület tagjai részére.
Forrás: PETŐFI NÉPE Kivonat a cikkből
Vendégségben a horgászoknál
Keszthely - A gyermeknap jegyében látta vendégül a város óvodásait a Helikon Horgászegyesület, a Balaton-parti tanyáján. A hagyományos rendezvényen mintegy 200 gyermek vett részt, óvodapedagógusokkal és szülőkkel együtt.
Házigazdaként Balázs István, az egyesület elnöke elmondta, hogy a jövő természetbarát generációjának kineveléséhez igyekeznek hozzájárulni a vendéglátással. A programokról az óvodapedagógusok gondoskodnak, ezekhez az egyesület kellemes környezetet biztosít, a minden segítséget megadnak ahhoz, a gyermekek jól érezzék magukat.
Forrás: ZALAI HÍRLAP Kivonat a cikkből
Horgászsuli fiataloknak
Szombathely - Az Elektromos sporthorgász Egyesület "Horgászsuli" elnevezéssel előadás sorozatot szervez fiataloknak. A nyári szünet elején három - ingyenes - foglalkozás várja a horgászat, a természet iránt érdeklődő ifjakat. Az előadások zárásaként vetélkedőn adhatnak számot tudásukról a fiatal pecások.
Forrás: VAS NÉPE Kivonat a cikkből
Csökkentenék a busaállományt
A Balatoni Halászati Zrt. siófoki kikötőjéből két halászhajó indul naponta a busák lehalászására. Mára a 70-es évektől mesterségesen telepített halfaj adja a Balaton becsült halállományának több mint harmadát, és elkezdte kiszorítani az őshonos fajokat. A balatoni halgazdálkodás egyik legfontosabb feladata a busaállomány csökkentése.
Forrás: ZALAI HÍRLAP Kivonat a cikkből
Válságban is jön a horgász
Nem csak talpon maradt, látványos növekedést is képes felmutatni a hazai horgászturizmus. Az elemzők az idei szezonban is 10-15 százalékos növekedést remélnek a szegmenstől. Egyre több európai turistát várnak a magyar vizekre, leginkább azért, mert a nyugati árakhoz képest itthon olcsó a horgászat. A felmérések szerint a horgászturisták az átlagnál több éjszakát maradnak és az átlagnál többet költenek.
Forrás: NAPI GAZDASÁG Kivonat a cikkből
Diákhorgászok versengtek
Kiskunfélegyháza - Horgászversenyt rendezett a város iskolásai számára a Kiskunság Horgász Egyesület a lóúsztatónál. A fiatal pecásoknak három óra állt rendelkezésükre a halak kifogására. Az általános iskolások viadalát a Darvas József-iskola nyerte (második a Batthyány-, harmadik a Dózsa-iskola lett), míg a középiskolások között a szakmunkásképző és szakközépiskola horgászai bizonyultak a legjobbnak.
Forrás: PETŐFI NÉPE Kivonat a cikkből
Én Balatonom rajzpályázat
Változás és folyamatosság - ennek jegyében idén is útjára indítja gyermekrajzpályázatát a Bakony-Balaton Horgász Szövetség. Csakhogy a Horgásztam a Balatonon helyett az Én Balatonom pályázatot hirdették meg.
Sikeres öt évet tudhat maga mögött a Horgásztam a Balatonon gyermekrajzpályázat: több ezer pályázó több ezer nagyszerű rajzát, száznál több díjazott "ifjú művészt", sikeres alkotótábort és sok kiállítást. Mindezek arra ösztönzik a pályázatot kiírókat, hogy folytassák.
Csakhogy öt év alatt nagyot változott a világ. Az első pályázó kislányokból, kisfiúkból ifjú hölgyek, fiatalemberek lettek. De nem múlt el nyomtalanul az idő a szervezők és maga a pályázat felett sem. Ebből pedig az következik, hogy itt az ideje a változtatásnak.
Az új pályázat a 2006 és 2010 között megrendezett Horgásztam a Balatonon gyermekrajzpályázat szellemiségét folytatva, annak tapasztalatait felhasználva, elért értékeit megőrizve és tovább gazdagítva kíván újabb lehetőséget adni a Balaton környékén élő és rajzolni szerető gyermekeknek.
Forrás: VESZPRÉMI NAPLÓ Kivonat a cikkből
2011. MÁJUS
Harcsák éjszakája
A Szigetközi Horgászegyesület két horgásza kapitális méretű harcsát fogtak a fehérvárcsurgói víztározón megrendezett, 72 órás harcsafogó versenyen. Rott Attila a verseny első éjjelén egy 47 kilogrammos, 185 centiméteres harcsát emelhetett csónakba édesapja, id. Rott Iván segítségével, aki idén ismét magáénak tudhatta "A legidősebb horgász" címet és az ahhoz járó méretes serleget. Csonka Norbertnek a verseny harmadik éjjelén egy 40,5 kilogrammos, 175 centiméteres harcsát sikerült kifárasztania.
Forrás: KISALFÖLD Kivonat a cikkből
Ezt jól kifőzték: ismét sikeres találkozót tartottak Gyulán
Nagy sikerrel rendezték meg az immáron negyedik Gyulai Horgásztalálkozót a Munkácsy-tónál.
A gasztronómiai megmérettetésen sorra készültek a halászlevek és a halételek, a zsűrinek pedig roppant nehéz dolga volt, a csapatok között csak nüánszok döntöttek. A Munkácsy Horgász Egyesület különdíját és a győztes halászlé elkészítőjének járó díszes serleget Schlett Árpád és csapata érdemelte ki. A halételek versenyében pedig Orvos Ferenc halsalátája győzött.
A vasárnapi horgászverseny az előző napinál már kissé szelesebb időben zajlott, de az eső megkímélte a résztvevőket. A pecások összesen 152 kiló halat fogtak. A versenyt Máté György nyerte, a második Dohányos Mihály és a harmadik Kocziha András előtt. A hölgyek között Schlett Árpádné végzett az élen, a második helyet Puskás Adrienn, míg a bronzérmet Hégely Imréné érdemelte ki. A gyerekek között Schlett Anett győzött, Nagy Gábor és Barta Tekla előtt.
Forrás: BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Kivonat a cikkből
Évértékelés volt a küldöttgyűlésen
A Sporthorgász egyesületek Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei szövetsége május 7-én tartotta éves küldöttgyűlését Nyíregyházán.
Az elnökség beszámolójából kiderült: 2010-ben hetvenhárom (a tavalyi évben a Cégénydányád Önkormányzat Horgász Egyesület vízkezelőként és a csengeri Jonathán Rend egyesület alakult) szövetséghez tartozó horgász egyesület működött megyében. Évközben megszült a nyírbátori Bátor Coop HE.
Az össztaglétszám 13 753 fő, ez 696-tal kevesebb mint 2009-ben. Az összhalfogás 168 770 kg, ez 1 024 kg-mal több az elmúlt évhez viszonyítva. Örvendetes, hogy növekedett a halfogás az egyesületi és a szövetségi vizeken. Csekély mértékben, de nőtt az egy fogási naplóra kimutatott halfogás is, mely 19,23 kg. (Bár ez jelentősen elmarad az országos, 21,04 kg-os átlagtól.) 2010-ben az egyesületek 91 millió forint értékben 1.554 mázsa halat helyeztek ki.
Forrás: KELET-MAGYARORSZÁG Kivonat a cikkből
Évadnyitó verseny a desedai horgászoknak
Nyolcvanheten indultak a Kaposvári Sporthorgász Egyesület I. desedai évadnyitó megméretésén. A versenyzők kategóriájában Bicskei László végzett az élen, a hölgyeknél Mihály Edit győzött, az ifiknél Haller Ádám, a gyermekeknél Horváth Péter Ferenc. Családi kategóriában Rozs Tamás és fia nyert, az amatőröknél Erdélyi István.
Forrás: SOMOGYI HÍRLAP Kivonat a cikkből
Kapásözönnel remekeltek a horgászok
A megyei horgászszövetség idei, Látóképi-tavon rendezett halfogó versenyét a felnőttek kategóriájában Rohács Péter (Debreceni Csali Horgászegyesület) végzett az élen 6 540 gramm hallal, az ifjúságiak csoportjában Nagy Csaba (Debreceni Top Fish Horgászegyesület) győzött 5 080 grammal - tájékoztatott hétfőn dr. Veres Ferenc, a szövetség ügyvezető elnöke. A csapatversenyt is a Top Fish Egyesület horgászai nyerték.
Forrás: HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ Kivonat a cikkből
Újra kecsege a Körösökben
Mintegy 300 ezer forint értékben telepített 900 kecsegét a Hármas- és a Kettős-Körösbe a Körös-vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége kedden. Nemes Attila, a KHESZ ügyvezetője elmondta, az átlagosan húsz centiméteres, 9-10 dekás kecsegékből a Hármas-Körös békésszentandrási, duzzasztó fölötti és alatti szakaszán 200-200, a Hármas-Körös gyomai szakaszára 400, a Kettős-Körösre 100 példányt helyeztek ki. A négy helyszínen száz kecsegét narancssárga, egyik oldalán MOHOSZ felirattal, másik oldalán számsorozattal ellátott fonaljellel bocsátották útjára. A jelölések segítségével a szakemberek igyekeznek nyomon követni a halak élőhelyi sajátosságait, vándorlását és növekedési erényét.
Őshonos édesvízi tokfélék, a kecsege korábban a Körösben is gyakori hal volt, azonban jelenleg kuriózumnak számít a horgásznaplókban. A rendelkezésre álló statisztikák szerint a '60-as, '70-es években éves fogása meghaladta a 300-500 kilót, a '80-as évektől ez a szám visszaesett 50 és 150 kiló közé, a 2000-es években már csak 30-50 kilót fogtak belőlük, napjainkra pedig szinte teljesen eltűntek. A kedvezőtlen folyamatban a megfelelő élő- és ívóhelyek hiánya, a táplálék-ellátottság, a szennyezettebb víz, a mesterséges műtárgyak létesítése és működése, a túlszaporodott kárókatona-állomány egyaránt szerepet játszott.
A KHESZ, tapasztalva a már különlegesnek számító, ősi vonásokat mutató hal körösi populációjának csökkenését, a 2011-es haltelepítési tervben 500 ezer forintot különített el kecsege telepítésére. A szövetség arra kérte a horgászokat, hogy ha narancssárga fonaljeles kecsegét fognak, arról jelképes jutalomért tájékoztassák a KHESZ-t.
Forrás: BÉKÉS-MEGYEI HÍRLAP Kivonat a cikkből
Szorgoskodtak
Az Adukövizig Kunszentmiklósi Szakaszmérnökségének koordinálásával a BÁCS-HOSZ, a KÁRÁSZ Horgász Egyesület, a Kiskunsági Nemzeti Park és a Tegyünk Fülöpszállásért Egyesület képviselői, valamint gyerekek, szülők gyűjtötték az országos TeSzedd! akció keretében a szemetet Fülöpszálláson, szombaton délelőtt.
Forrás: PETŐFI NÉPE Kivonat a cikkből
Életet, vagyont mentenek
A vízirendőrök feladata szerteágazó, de elsősorban a fürdőzők, a csónakkal, vízibiciklivel vízre szállók életére vigyáznak, mentik, akit szükséges.
A feladataik közé tartozik a horgászok ellenőrzése, valamint az is, ha a viharjelző élesbe kapcsol, mindenki betartja-e az utasítást, és kimegy-e a vízből. Az elsőfokú viharjelzés idején a parttól 500 méteres sávon belül tartózkodhatnak a fürdőzők. Ha a jelzés percenként 90-szer villog, már senki sem lehet a vízben, kivéve a tőkesúlyos nagy vitorlás, a sportegyesület életmentési célú motoros hajója, de vízben maradhat a halőr és a vízügyi igazgatóság hajója is, ha szükséges.
A gárdonyi vízirendészet munkatársai tavaly a halőrökkel közösen tízszer ellenőrizték a horgászokat, huszonhat embert mentettek ki a vízből, és partra vittek 44 különféle eszközt is, amit a vihar, a hullámok magukkal ragadtak.
Forrás: FEJÉR MEGYEI HÍRLAP Kivonat a cikkből
Horgász ornitológiai tábor
Elsajátíthatják a horgászat és a környezetvédelem alapismereteit, s kipróbálhatják frissen szerzett horgász tudományukat azok a gyerekek, akik jelentkezNek a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének július 18-23 és július 25-30 között megrendezésre kerülő napközis horgásztáborába. A tábor a palotavárosi horgásztavaknál és az István Király Iskolában lesz.
Forrás: FEJÉR MEGYEI HÍRLAP Kivonat a cikkből
Nem fogynak a busatetemek
Közmunkások, halászok és horgászok is segítik a halőröket a Dél-Balatonnál naponta felgyülemlő több száz busatetem összegyűjtésében. a helyzet súlyosságát jelzi, hogy a hatóság felhívásban kérte a Balaton-parti lakosok segítségét.
Puskás Zoltán a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója lapunknak elmondta: hiányzik az állandó költségvetési támogatás a busa lehalászásához és az elhullott egyedek - ez évben harmincmillió forintos költséggel tervezett - elszállításához. A cégnek nyereséget hozó angolna eladásából származó bevétel ugyanis csak ideig-óráig mentheti meg a részvénytársaságot - állítja a tó főhalásza. Évente 250 tonna busa lehalászására van fedezete a siófoki székhelyű halászati cégnek, ám már 90-es évek elején kiderült, hogy ennél jóval több kellene a tó ökológiai egyensúlyának megtartásához. Miközben a halgazdálkodási cég azt vizsgáltatja: kórokozók (baktériumok, vírusok, gombák vagy paraziták) pusztítják-e a busákat, vagy csak az elgyengüléssel járó öregedésnek tulajdonítható az elhullás, a társaság őshonos halfajok, köztük 300 tonna ponty, süllő és csuka tóba telepítésével kívánja visszaállítani a halállomány egyensúlyát.
Forrás: MAGYAR NEMZET Kivonat a cikkből
Korábbi anyagok
Százan mintegy 1100 kiló harcsát fogtak 72 óra alatt
A Fehérvárcsurgói víztározón lezajlott a hagyománnyá vált 72 órás harcsafogóverseny.
Ötven, kétfős csapat vett részt az eseményen.
- Egyedülálló módon nagyon jól sikerült minden, hiszen ennyi halat, ennyi idő alatt Magyarországon még egyetlen harcsafogóversenyen sem zsákmányoltak - mondta lapunknak értékelésként Simon Attila, az esemény egyik szervezője. A 72 órás verseny első napját nyugodt, időjárási frontoktól mentes, ideális har-csázóidőnek jellemezte, amilyen eddig még egyszer sem köszöntötte a rendezvényen résztvevő 100 horgászt. Ennek köszönhetően már kezdésként 600 kilogrammnyi harcsa volt a zsákmány, ami előrevetítette a rekordot. Éjszaka feltámadt a szél, de még úgy is tetemes mennyiségű harcsa került horogra. A harmadik napon tovább nőtt a harcsazsákmány.
- A statisztika szerint a 96 db kifogott harcsából 83 db a jelenlegi törvényi szabályozás szerint más esetben elvihető lett volna, s csak 13 darabot kellett volna visszaengedni a tározóba - folytatta Simon Attila.
A legnagyobb, 69 kilós példányt már ötödszörre húzzák ki a partra, amíg öt másik, nagytestű harcsát sem először fogtak ki. Az állatok jól bírták a nélkülözéseket, s kivétel nélkül mindegyiket visszaengedték a hullámok közé. Így a harcsák kifoghatóak maradtak, s ez talán kedvet ad majd azoknak is, akik lemaradtak az idei non-stop versenyről.
Az elmúlt napokban (rövid, átmeneti kivétellel) szinte mindig remek időjárás mellett hódolhattak szenvedélyüknek Velencei-tó horgászai is. Vasárnap fogások jól alakultak, a halak aktívan táplálkoztak, tájékoztatott Magyar Országos Horgász Szövetség Velencei-tavi kirendeltsége. Fogtak 5-6 kilogrammos pontyokat, kilós kárászokat, szép keszegeket, sőt egy 28 kilogrammos harcsa is horogra került. Ebből látszik, hogy egyre jobb eséllyel próbálkozhatnak a tavon azok, akik nagyobb példányokra pályáznak.
Forrás: FEJÉR MEGYEI HÍRLAP Kivonat a cikkből
Három napig rács mögött a Szarvasi orvhorgász
A Szarvasi Városi Bíróság három nap elzárást szabott ki arra az orvhorgászra, akit április 27-én vettek őrizetbe a helyi rendőrkapitányság munkatársai.
A szarvasi férfi Békésszentandrás külterületén, a Hármas-Körös egyik csatornája mellett engedély nélkül horgászott, kifogott és megtartott méreten aluli halakat.
Ezt észlelte a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetségének hivatásos halőre, és intézkedett vele szemben, majd rendőri segítséget kért. A rendőrök a helyszínen lefoglalták az orvhorgász által kifogott 6 db csukát és 10 db süllőt (melyek összértéke mintegy 8300 forint), valamint a két horgászbotot. Az elkövetőt előállitották a Szarvasi Rendőrkapitányságra.
A kapitányság a férfival szemben tulajdon elleni szabálysértés miatt eljárást kezdeményezett és őrizetbe vette. A Szarvasi Városi Bíróság tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt jogerősen három nap elzárást szabott ki a férfi büntetéseként, valamint végzésében elkobozta a két horgászbotot.
Forrás: BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Kivonat a cikkből
Óriásharcsa akadt az unokatestvérek horgára a Békéscsabai Fás-tavon
Egy 59 kilós harcsát fogott Bozsó Sándor és unokatestvére, Bozsó Tamás, méghozzá egy április végén, a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége által rendezett horgászverseny során.
A 33 és a 20 éves fiatalember a békéscsabai Matróz Horgász Egyesület tagja, s a által rendezett versenyen vett részt. Bozsó Sándor egyébként alig egy éve foglalkozik ezzel a szakággal, Tamásnak pedig ez volt a debütálása.
Már a délelőtt is jól kezdődött számukra, hiszen egy 3,52 kilós harcsát emeltek ki a vízből, majd a rossz időjárás, az erősödő szél miatt egy időre kieveztek a partra csónakjukkal, és csak este tértek ismét vissza.
Későbbi zsákmányuk hosszú perceken át "szemezett" a csalival, majd végül ráharapott. A horgászduó pedig mintegy húsz percen át fárasztotta a halat, mire sikerült a csónakba emelniük. A sikert látva, a parton helyet foglaló sporttársaik tapsviharban törtek ki. A későbbi mérlegelés során derült ki, hogy a termetes harcsa, csaknem 180 centi hosszú és 59 kg volt.
Forrás: BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Kivonat a cikkből
Lehalászták a horgászok a városközpont tavát
"Kifogtak" 49 darab autógumit, fadarabokat, feszítővasat és keretes fűrészt is.
Nádudvaron lehalászták az 1. számú horgásztavat április utolsó péntekén és szombatján a "Sporthorgász Egyesület Nádudvar 1960" tagjai. A tavat a jó gazda gondosságával kezelő egyesület elnöke, Juhász Sándor elmondta, hogy a kétnapos akcióban mintegy öt mázsa halat, köztük 2o kilogrammos busát, amurt, valamint folyami harcsákat helyeztek át a 2. számú halastóba. A költöztetés oka, hogy remélhetőleg a közeljövőben megkezdődnek a városközpont funkcióbővítő beruházás munkálatai.
Forrás: HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ Kivonat a cikkből
Bulgária betiltotta a tokhal halászatát
Bulgária egy évre betiltotta a tokhal halászatát a Dunában és a Fekete-tengerben.
A tilalmat 2012-ben további öt évre meg hosszabbítanák - közölte a WWF természetvédelmi szervezet.
A kihalás szélére sodródó halfajok megmentése érdekében Románia már 2006-ban tízéves moratóriumot rendelt el.
A Duna összes tokfaja veszélyeztetett, a viza kihaltnak is számít a folyam osztrák, szlovák, magyar és horvát szakaszán, ahogyan a vágótok is, Szlovákia kivételével. A közönséges tok már csak a franciaországi Garonne folyóban él.
A sőregtok és a simatok állománya is a kritikus szint alá csökkent. A kecsegék száma erőteljesen megcsappant, a fajt a vörös könyv sebezhetőként tartja nyilván.
Forrás: MTI
Egy cápa turisztikai vonzereje
Egy cápa élve jóval több pénzt hoz, mint amennyi húsának eladásából származhat - állapította meg egy ausztrál tanulmány.
A cápák dollármilliókat érnek - magyarázta Mark Meekan, az Ausztrál Tengertudományi Intézet kutatója. Az általa vezetett vizsgálat szerint a csendes-óceáni Palau szigetországban egyetlen cápa turisztikai vonzereje 179.000 dolláros bevételt hoz évente. Egy cápa átlagos élettartamára vetítve ez 1,9 millió dollárt tesz ki - írja a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása (www.der-standard.at).
A vizsgálat adataiból kiderült, hogy az állatok turisztikai erőforrásként sokkal többet érnek, mint kifogott halként - hangsúlyozta Meekan. Palauban a cápanéző búvártúrák a bruttó nemzeti termék nyolc százalékát teszik ki. Ezenkívül az ágazat több mint egymillió dollár bért is termel. Palau volt az első ország, amelyik 2009-ben cápavédelmi területté nyilvánította felségvizeit. Tavaly Honduras és a Maldív-szigetek is követték példáját.
Forrás: KISALFÖLD Kivonat a cikkből
Mintegy 13 ezer horgász érdeke
A 13 ezer horgászt képviselő Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetsége tartotta meg közgyűlését. A szövetséghez tartozó 52 egyesületi küldött összességében jónak, eredményesnek ítélte a szövetség munkáját. Külön kiemelték a gyermek-, a versenyhorgászattal, a Fehérvárcsurgói- és a Pátkai-tározóval, a Gaja-patakkal, és a Palotavárosi tavakkal kapcsolatos munkát.
Elismerést vettek át a környezetvédelem területén végzett kiemelkedő munkájukért az etyeki, a tordas-gyúrói, a móri és a palotavárosi egyesületek, illetve a tavak kezelői.
Forrás: FEJÉR MEGYEI HÍRLAP, Kivonat: Tihanyi Tamás cikkéből
Harcsák éjszakája
A Szigetközi Horgászegyesület két horgásza kapitális méretű harcsákat fogott a Fehérvárcsurgói víztározón megrendezett, 72 órás harcsafogó versenyen. Rott Attila a verseny első éjjelén egy 47 kilogrammos, 185 centiméteres harcsát emelhetett csónakba édesapja, id. Rott Iván segítségével, aki idén ismét magáénak tudhatta "A legidősebb horgász" címet és az ahhoz járó méretes serleget. Csonka Norbertnek a verseny harmadik éjjelén egy 40,5 kilogrammos, 175 centiméteres harcsát sikerült kifárasztania.
Forrás: KISALFÖLD, Kivonat a cikkből
Évértékelés is volt a küldöttközgyűlésen
A Sporthorgász Egyesületek Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szövetsége május 7-én tartotta éves küldöttközgyűlését Nyíregyházán.
Az elnökség beszámolójából kiderült: 2010-ben hetvenhárom (a tavalyi évben a Cégénydányád Önkormányzat Horgász Egyesület vízhasznosítóként és a csengeri Jonathán Rend Egyesület alakult) szövetséghez tartozó horgászegyesület működött a megyében. Evközben megszűnt a nyírbátori Bátor Coop HE.
Az össztaglétszám 13 753 fő, ez 696-tal kevesebb mint 2009-ben. Az összhalfogás 168 770 kg, ez 1024 kg-mal több az elmúlt évhez viszonyítva. Örvendetes, hogy növekedett a halfogás az egyesületi és a szövetségi vizeken.
Csekély mértékben, de nőtt az egy fogási naplóra kimutatott halfogás is, mely 19,23 kg. (Bár ez jelentősen elmarad az országos 21,04 kg-os átlagtól.)
2010-ben az egyesületek 91 millió forint értékben 1554 mázsa halat helyeztek ki a horgászvizekbe.
Forrás: KELET MAGYARORSZÁG, Kivonat a cikkből
98 KILÓS HARCSÁT FOGTAK
Óriási fogás Kaposvárott: 98 kilós és 216 centiméter hosszú harcsát emeltek ki a Deseda tóból. Az idén eddig ennél nem volt nagyobb fogás az országban, Magyarország leghosszabb mesterséges taván pedig még soha nem fogtak ki ekkora példányt. Hegedűs Gyula a parttól 5-6 méterre a csónakban pecázott, és miután a harcsa rákapott a csaliként használt piócacsokorra, másfél órán át küzdött, míg a tetemes méretű hal megadta magát. A harcsa nem került a hétvégi menübe, a pecás gyors mérés és fotózás után visszadobta a halat.
Forrás: NAPI ÁSZ, Kivonat a cikkből
REKORDAMUR
A Nádorvárosi Horgász Egyesület gyirmóti vizén horgászott édesanyjával a 12 éves győri Hadobás Richárd a napokban, pontosabban éjszaka. Az orsóra 0,25-ös fonott zsinórt csévélt, a horogra pedig száraz kukoricát fűzött. A várva várt kapás nem maradt el, az óra hajnali fél 3-at mutatott, amikor elindult a csalival az akkor még ismeretlen hal. Végül 20 perces fárasztás után édesanyja segítségével emelte ki Richárd a 17,3 kilogrammos és 102 centiméter hosszú amurt.
Forrás: KISALFÖLD, Kivonat a cikkből
JÓL SIKERÜLT A TÓAVATÓ
Új horgászhelyet vehettek birtokukba a hét végén a szabadidős sport szerelmesei. Tornyiszentmiklós szomszédságában egy hét hektár vízfelületű volt kavicsbánya-tavon rendeztek versenyt, melyet a Lovászi Bányász Horgászegyesület szervezett. Első alkalommal 29 fő nevezett, többségében az egyesület tagjai. A legjobb eredményt Kovács Krisztián érte el 6,25 kilós eredménnyel.
A hivatalos átadó előtt is jártam kint a tónál, de akkor csupán egy órát horgásztam- így Kovács Krisztián. A hat-hét méterese mélység, a tiszta víz és a kellemes környezet miatt úgy gondolom, kedvelt helye lesz a helyi és környékbeli horgászoknak. Hal is van benne bőven, ezt a verseny során is tapasztalhattuk.
Forrás: ZALAI HÍRLAP, Kivonat Gy.F. cikkéből
70 órás horgászverseny
Sok munkával telt a március a kőszegi horgászoknál. Halak telepítésével, s nagytakarítással indult a hónap. A nagytakarítást a Csónakázó-tónál rendezték.
- A siker nem maradt el, mivel száz kéz, öt láncfűrész, három teherautó, egy markoló, és egy katlan vonult ki két szakáccsal, valamint megszámlálhatatlan mennyiségű gereblye, lombseprű, vasvilla, nagy jókedv volt, így Kőszeg északi részén a tó most már megújulva várja a tavaszt - újságolta Kelemen Péter, a horgászok egyesületének elnöke.
A horgászok most már az év első nagyszabású horgászversenyére készülnek Kőszegen. Április 28. és május 1. között immár második alkalommal rendezik meg a bojlis horgászversenyt a szépen megtisztított tavon. Ezt a szervezők idén 70 órásra hirdették meg.
Forrás: Vas Népe, Kivonat Némethy Mária cikkéből
Horgászok a környezetért Környén
Idén április 16-án, szombaton szervezték meg a horgászok országos környezetvédelmi napját. Ezen a napon a horgászegyesületek országszerte közös munkával teszik rendbe a vizeik partját, szedik össze az ott található szemetet, tartják karban a vízparti növényzetet a fákat, s szépítik a környezetet.
A "Horgászok a környezetért" akcióhoz természetesen az idén is csatlakoztak a környei horgászok is, akik április 16-án reggel 8 órakor kezdenek el serénykedni a tó partján és az Által-ér mentén, a munkákkal várhatóan 11-12 óráig végeznek
A horgászegyesület a környezetvédelmi megmozdulásra azokat a környeieket is várja, akik bár nem tagjai az egyesületnek, szívesen segítenének a környezetszépítési munkálatokban.
Forrás: Komárom-Esztergom Megyei Hírlap
Nagytakarítás erdőben és vízparton
Hetedik alkalommal tartanak tavaszi nagytakarítást a természetben erdészeti, vadászati, természetjáró és horgászati szervezetek. Az áprilisi programsorozat célja nem csak a szemét összegyűjtése; a résztvevő szervezetek szeretnék megmutatni: az erdész nemcsak vágja a fát, a vadász nemcsak lövi az állatot, a horgász nemcsak kifogja a halat, hanem környezettudatos, elszánt természetvédő is - közölte lapunkkal az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) elnökségi titkára. Lomniczi Gergely elmondta: az Országos Magyar Vadászkamara 2004-ben állt elő az ötlettel, s azóta minden évben megrendezik a takarításokat. A résztvevő szervezetek tevékenysége meghatározóan a természeti környezethez kötődik, ezért valamennyien alapvető feladatuknak tartják annak védelmét és értékeinek megóvását, s erre hívják fel tagjaikat, szimpatizánsaikat, a természetbarátokat is.
Forrás: Magyar Nemzet, Kivonat Nagy Áron cikkéből
Százharminc horgász tüsténkedett a Tüskei-tónál
Környezetvédelmi napot tartott a közelmúltban a Dombóvári Városi Horgászegyesület a Tüskei-tavon - tájékoztatott Tusnovics Jenő, az egyesület elnöke. Hozzátette, a szervezet mintegy 130 tagja vett részt az akcióban. Gyermekek, ifjak és felnőttek egyaránt.
- Hagyomány, hogy tavasszal nagytakarítást tartunk a tó körül. Kitisztítottuk a gátat, kivágtuk a felesleges bokrokat, rendbe raktuk a csónakkikötőt is. Április 11-re tervezzük a következő alkalmat, amikor folytatjuk a nagytakarítást. Akkor majd fákat is ültetünk. Ezek a munkák hozzátartoznak a horgászok tavaszi ébredéséhez - tette hozzá az elnök.
Forrás: Tolnai Népújság, Kivonat R.R. cikkéből
Verseny nagyüzem Kecskéden
Rangos események sorának ad otthont az idei szezonban a Kecskédi Horgász Egyesület, amelyek nyitányaként a megyei horgászegyesületek szövetségének serdülő és ifjúsági versenyére került sor. Tizenöt egyesület 66 fiatalját köszöntötte szombat reggel Baranyai Lőrinc megyei elnök és Tomayer Béla, a vendéglátók vezetője, a kecskédi egyesület közelmúltban felállított rendezvénysátrában, aminek költségeihez a megyei szövetség is hozzájárult.
Az indulók négy számban mérték össze tudásukat. A horgászattal összefüggő kérdéseket tartalmazó tesztlap kitöltését követően horogkötözésből bizonyíthatták felkészültségüket a fiatalok, majd 8 grammos súllyal kellett célba dobniuk 10 es 12 méter távolságra. A negyedik feladat során már valóban a horgászaté volt a főszerep, kishalakból kellett mind többet kifogniuk a versenyzőknek.
Tomayer Béla a további menetrendet ismertetve elmondta: április 16-án ismét ifjúsági versenynek adnak otthont a megyei szövetség rendezésében, amelyet a B-csoportos megyei felnőtt férfi és női bajnokság és az A-csoportos követ május 7-én és 14-én. Mindezek mellett készülnek a festői környezetben fekvő négyhektáros tó telepítésére: 20 mázsa ponty, amur, kárász és csuka kerül a vízbe.
Forrás: Komárom-Esztergom Megyei Hírlap, Kivonat az újságban megjelent cikkből
Sikeresen gyérítik a törpeharcsát a szolnoki Holt-Tiszán
A szolnoki Alcsi-szigeti Holt-Tiszán mintegy tizenegy vagonnyi, azaz több mint száz tonna törpeharcsát halásztak le a csaknem egy évtizede zajló gyérítési programban - adta hírül az Agromonitor.
A programot azért indították el a szakemberek, mert a törpeharcsák túlzottan elszaporodtak és nem fejlődtek horgászati és gazdasági szempontból értékelhető méretűre. Ugyanakkor akadályozták a környezetükben élő többi halfaj szaporodását és fejlődését is.
A gyérítés eredménye ma már nyilvánvaló. Az elmúlt időszakban az értékesebb halak - köztük a horgászok körében legkedveltebb ponty- és keszegfélék - szaporulata látványosan növekedett.
Forrás: Szolnoki Új Néplap, Kivonat az újságban megjelent cikkből
Már gőzerővel készülnek a várgesztesi horgászok
Szabó László, az egyesület elnöke elmondta, már gőzerővel készülnek a horgászszezonra a várgesztesi pecások. A kis létszámú, családias közösséget huszonkilenc felnőtt, három ifi és kilenc gyermek alkotja, akik egyhektáros területet gondoznak, melyhez sétány, játszótér és pihenőpark is tartozik. Tavaly négy alkalommal összesen csaknem 800 kg halat telepítettek.
Az idei programok sora április 16-án indul, a horgászok napja alkalmából nagyszabású környezettakarítást szerveznek. Ezt az eseményt május elsején a közösség évadnyitó horgászverseny követi, később pedig egy nyári harcsafogó verseny.
Forrás: 24 ÓRA Kivonat az újságban megjelent cikkből
A horgászegyesület felkészült a szezonra
Huszonöt mázsa pontyot telepített a Környei Horgász Egyesület a környei tóba csütörtökön.
Tavaly erre a célra 4,2 millió forintot fordítottak, most pedig az egyenként 2-3 kilogrammos halak 1,8 millió forint értékben kerültek a tóba. Jövő héten még 3 ezer darab ponty- és ugyanennyi csukaivadékot költöztetnek Környére.
Közben a szervezet már készül a Horgászok Országos Környezetvédelmi Napjára, melyet idén április 16-án tartottak, amikor a horgászegyesületek országszerte közös munkával teszik rendbe a vízpartokat.
Forrás: 24 ÓRA, Kivonat az újságban megjelent cikkből
Hobbihorgászokat vártak a versenyre
Közel ötven fő vett részt azon a versenyen, amelyet a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége rendezett meg Kerkafalva község mellett található Kéthatár-tavon.
A Kerkafalva, Alsó- és Felsőszenterzsébet között található Kéthatár-tónál három évvel ezelőtt rendeztek először versenyt, azóta minden év május elsején várják a szabadidős sport kedvelőit. Idén a szervezők a hobbihorgászokat szólították meg, akik közül 37 felnőtt, illetve hét ifjúsági pecás vállalta a megmérettetést.
A tíz órakor kezdődött verseny első felében kevesebb kapás volt, a kerkaszentkirályi Csótár János meg is jegyezte, míg három éve hét pontyot vett ki a vízből. Addig most a verseny félidejénél mindössze egy ponty bújt meg a szákjában. A végelszámolásnál kiderült, a legjobb teljesítményt ezúttal 9,7 kilogrammal a helybéli ifjabb Cseke Jenő nyújtotta. Az ifjúságiaknál a kerkaszentkirályi Boa Bence nyert, de az egyetlen női versenyző, Rosta Noémi is kapott díjat.
Forrás: Zalai Hírlap, Kivonat Gy.F. cikkéből
Hátizsákba rejtették a halat, rapsickodtak a halászok
Hátizsákjukba rejtették a kifogott pontyokat értesülésünk szerint a hétfőn Siófokon lebukott halászok. Mint megírtuk, a befutó halászhajó ellenőrzése során a halászoknál a nyilvántartásban nem szereplő halakat is találtak. A busát beírták a halmázsálási jegyzékbe, a pontyot nem.
- Aláírtam a keddi nappal mind a négy dolgozónk rendkívüli felmondását - mondta érdeklődésünkre Puskás Zoltán, a Balatoni Halgazdálkodási Non-profit Zrt. vezérigazgatója.
- Négy most lebukott halászunk elküldése visszatartó erőt jelenthet, s jelezheti azt is, hogy senki sem számíthat könyörületre.
Forrás: Somogyi Hírlap Kivonat F.I. cikkéből
A Balaton farkasai
- Rendszeresen telepítünk halat a Balatonba, és kiemelten kezeljük a halállomány védelmét. A gond az illegális halászat - magyarázza Puskás Zoltán, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.
- Jelenleg egy tucat halőrt tudunk alkalmazni, azonban itt is vannak betöltetlen helyek. Halőrnek OKJ-s szakvizsgával rendelkező személy jelentkezhet. Évente 15 kilométernyi illegális hálót szednek össze munkatársaink, ez azonban feltehetően csupán a jéghegy csúcsa. Azt, hogy mekkora üzlet áll a törvénytelen lehalászás mögött, az is jelzi, hogy a halőröket rendszeres inzultusok érik.
A halőr-hajókat már kint sem hagyjuk, mert ismeretlenek egyet elsüllyesztettek.
A tolvajok szervezetten dolgoznak, vannak figyelők, végrehajtók és szállítók is. A jogi háttér sem tisztázott: nem világos, hogy mi számít kísérletnek és befejezett lopásnak.
A tolvaj, ha észreveszi a halőrt, és mindent a vízbe dobál a vízbe, tehát nincsen deliktum, mondhatja azt is, hogy csak csónakázni volt, a többit a tó mélye takarja - sorolja a gondokat Puskás Zoltán.
Forrás: Zsaru Magazin
Pénteken bíróság elé állítják a szarvasi orvhorgászt
Orvhorgászt kapcsoltak le szerdán este a Szarvasi Rendőrkapitányság munkatársai Békésszentandrás külterületén, a Hármas-Körös egyik csatornája mellett. A szarvasi férfinak ma a bíróság előtt kell felelnie.
Az orvhorgász ügyét a Szarvasi Városi Bíróság tárgyalta április 29-én.
Április 27-én 20 óra30 perckor Gyulai Mihály, a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetségének hivatásos halőri csoportvezetője engedély nélküli horgászat miatt intézkedett egy férfival szemben és rendőri segítséget kért. A kapitányság munkatársai az intézkedés során megállapították, hogy a rendőrség előtt már ismert szarvasi férfi tilalmi időben, engedély nélkül horgászott, fogott és tartott meg méreten aluli halakat. A rendőrök a helyszínen lefoglalták az orvhorgász által kifogott 6 db csukát és 10 db süllőt (melyek összértéke mintegy 8 300 forint), valamint a két horgászbotot, majd az elkövetőt előállították a Szarvasi Rendőrkapitányságra. A férfival szemben tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt szabálysértési eljárást kezdeményeztek és szabálysértési őrizetbe vették.
Forrás: Békés Megyei Hírlap Kivonat L.J. cikkéből
Filmet forgatott a horgászatról
A kaposvári Molnár Balázs horgász DVD-t készített: 50 somogyi iskolának juttatja el.
- Milyen technikát mutat be a film?
- A finomszerelékes úszós horgászatot dolgoztam fel - mondta Molnár Balázs, a toponári mezőgazdasági szakközépiskola horgász szakkörének vezetője.
- A horog- és forgókötéseket is megismerhetik a kezdők, a másik három epizód különböző - a match-, a rakós és spicc - módszerekről szól.
Forrás: Somogyi Hírlap, Kivonat H. M. cikkéből
Gazdaságilag stabil horgászegyesület
A megye egyik legnagyobb létszámmal rendelkező civil szervezete a Szerencsi Horgászegyesület, amely a közelmúltban megtartott tisztújító közgyűlésén újabb öt esztendőre választotta meg vezetőjének Honfi Lászlót. Az egyesület működéséről, az idei tervekről kérdeztük az elnököt.
- Jelenleg 962 fős taglétszámmal rendelkezünk - ismertette lapunk kérdésére Honfi László, aki hozzátette, hogy a megyei vízkezelők között a Szerencsi Horgászegyesület a legnagyobb tagsággal rendelkező szervezet.
- Nagy felelősség egy ilyen hatalmas közösséget vezetni?
- Úgy érzem, igen. Komolyan kell venni ezt a feladatot, hiszen sokan vagyunk, nincs két egyforma ember, és nehéz mindenkihez alkalmazkodni. Hála Istennek, öt év alatt gazdaságilag stabilizálódott az egyesületünk és a létszám is állandónak mondható. A gond inkább az, hogy kevés vízterülettel rendelkezünk. Halászati jogot gyakorlunk a 1,5 hektáros Homokos-tavon és a Szerencs-patakon, amelynek az eredettől a fecskési hídig tartó része tartozik hozzánk. Pályázni csak vadvizekre tudnánk, ahol még az állam gyakorolja a halászati jogot, de ilyen nincs a mi környékünkön.
- Úgy tudom, tavaly szigorítani kellett a helyi horgászrendet.
- Erre azért volt szükség, mert sajnálatos problémákkal találkoztunk a tóparton. Előfordult, hogy az éjszakai pecások bementek a környékbeli magánterületre, ahonnan tüzelőanyagot vittek magukkal. Ez nem az egyesület hatáskörébe tartozó ügy volt, de nekünk is lépnünk kellett, így megszüntettük az éjszakai horgászatot. Másik gond, hogy sajnos nem csak nálunk, de országos szinten is sok problémát okoz a szemetelés. A megyei szövetséggel karöltve idén szigorúan fogunk eljárni azokkal a horgászokkal szemben, akik maguk által előidézett, szemetes környezetben tartózkodnak a parton, esetleg távozásuk után bizonyíthatóan hátrahagyják a hulladékot. Ők a területi engedélyük azonnal i bevonására számíthatnak.
- Mennyi halat telepítenek idén?
- A halgazdálkodási tervünk kétszer öt mázsás telepítést tesz lehetővé a Homokos-tó esetében, ami mindig az aktuális anyagi helyzettől függ. Amennyiben az idei bevételeink az elképzelések szerint alakulnak, akkor négyszer helyezünk friss halat az állóvízbe. Szerencsére a halászati cég, akitől rendszeresen vásárolunk, nyáron is szállít, így várhatóan áprilisban, majd júliusban, aztán szeptemberben és az évben utoljára október-november környékén is hozunk halat a tóba
Forrás: Szerencsi Hírek, Kivonat M.Z. cikkéből
Közgyűlésükön sikeres 2010-es évet zárhattak
Fontos éve volt a tavalyi a Kőszegi Sporthorgász Egyesületnek.
Haszonbérleti szerződést írtak alá a város két tavára, versenyeket indítottak, sokat tettek az utánpótlás neveléséért.
- Több alkalommal vettünk részt az önkormányzatnál egyeztetéseken, képviselőtestületi üléseken. Ezeken téma volt a halászati jog fenntartása, azzal kapcsolatos szerződések előkészítése, megkötése. A tavakra 5 + 5 évre írtuk alá a halászati jog haszonbérletéről szóló szerződést. A Csónakázó tó területét használatba kaptuk, annak kezelésével együtt, míg a téglagyári tónál a halászati jog mellett a terület is az egyesület haszonbérletébe került. Együttműködési megállapodást kötöttünk a kőszegi rendőrkapitánysággal. Mindezen túl a helyi vállalkozók többször segítették egyesületünket. 2010-ben négy fő részére biztosította az egyesület a hivatásos halőri vizsga elvégzését, mert fokozni kívánjuk a törvényes halőrzést
Az egyesület közgyűlésén többek között így összegezte az elmúlt évi tevékenységet Kelemen Péter elnök.
Forrás: Vas Népe, Kivonat Némethy Mária cikkéből
Fogast és balint loptak a balatoni rapsicok
A balatoni vízirendészeti rendőrkapitányság keszthelyi őrsének munkatársai - a Balatoni Halászati Non-profit Zrt. halászati őreivel közösen - két orvhalászt fogtak el a Kígyós-pataknál. A gyenesdiási férfiak a Balatonról visszatérve csónakjukkal a pataknál kikötöttek. Négy fogassüllőt a járművükbe raktak és indultak volna tovább, amikor elfogták őket - közölte kedden Bíró Gábor megyei rendőrségi szóvivő.
Az orvhalászok elmondták, 100 méter eresztőhálót helyeztek el korábban a Balatonon. Azt a halgazdaság szakemberei a benne lévő fogassüllővel, négy ponttyal, három balinnal, és 22 kiló keszeggel együtt kiemelték.
A rapsicok ellen lopás vétsége miatt indult eljárás.
Forrás: Somogyi Hírlap Kivonat H.M. cikkéből
Kevesebb pénzből több hal a vizekben
A Győr-Moson-Sopron Megyei Horgász Szövetség 75 tagegyesületével harmadik az országban. Sajnálatos, hogy - főként a gazdasági okok miatt - 564 horgásszal, közöttük gyermekekkel csökkent 13.582-re a létszám. Jó hír azonban, hogy kevesebb pénzből több hal került a megyei vizekbe.
A gazdasági válság még mindig kihat a horgászlétszám csökkenésére. Erről Takács Antal, a Győr-Moson-Sopron Megyei Horgász Szövetség ügyvezető elnöke tájékoztatta lapunkat. A szövetségnek 75 egyesület a tagja, ezzel e megye 3. legnagyobb az országban. A horgászlétszám az 564 fős csökkenéssel 13.582, mely megfelel az országos átlagnak.
- A legnagyobb létszámú csökkenés a gyermeklétszámban következett be, ami gondot jelenthet a jövőben, ezért a helyzettel foglalkozni kell. Ugyanis ez amellett történt, hogy a gyermekjegy kedvezményes árú, s programokat, versenyeket szervezünk a korosztálynak - mondta Takács Antal.
A horgászok által kezelt vizeken összesen közel 200 ezer kiló volt a halfogási eredmény tavaly, az egy leadott fogási naplóra számítva 25,53 kilogramm, 80 dekával kevesebb az előző évinél. A halászati szövetkezeti (HTSZ) vizeken a megfelelő telepítés ellenére kevesebb halat fogtak a horgászok, elsősorban az időjárás, a magas vízállás miatt.
Takács Antal ügyvezető elnök elmondta, a múlt évben 239 ezer kiló ponty, csuka, süllő került a vizekbe. A halasításra fordított összeg 129 millió forint, egy évvel korábban 138 millió forint volt. A csökkenés ellenére a telepítés nagysága nőtt a kedvezőbb haláraknak köszönhetően.
A szövetségi vizeken a Mosoni-Duna-holtágba ősszel 500 kiló dunai nyurgapontyot, március végén 5600 kiló háromnyaras pontyot telepített a szövetség. A Zátonyi Holt-Dunába 500 kiló 2 nyaras dunai vadponty, 500 kiló 'normál' 2 nyaras ponty, s március végén 7000 kiló 3 nyaras ponty került. Ez a különbség a területi jegybevételek arányából adódik. A szövetség a jegybevétel 95 százalékát telepítésre fordította. - Idén is lesznek ifjúsági rendezvények, s megrendezzük a megyei ifjúsági horgásztábort.
Átszerveztük a vízterületek ellenőrzését, ettől a hatékonyság javulását várjuk. Ebben együttműködő partner a rendőrség. A vízüggyel is jó a kapcsolatunk, aminek eredményeként ez évtől nem emelkedett a töltésközlekedési engedélyek ára. A jövő feladata a környezetvédelmi igazgatósággal való kapcsolat erősítése lesz, mivel jelentkeznek olyan feladatok, amelyeket velük közösen tudunk megoldani - mondta végül Takács Antal.
Forrás: Kisalföld, Kivonat Tóth Gyula cikkéből
Mindenkit érhet baleset
Szinte nincs olyan horgász, akit ne ért volna kisebb-nagyobb sérülés pecázás közben. Ha nem volt súlyos az eset, legfeljebb egy kézlegyintéssel elintézte. Ha valakinek horog akadt az ujjába, esetleg megrándult a bokája a Balaton-parti kövezésen, már tudomást sem vett róla, a horgászat velejárója. Így vannak ezzel, ha a horgászcsónaknak "lába kél" a kikötőben, ami nemcsak felettébb bosszantó, hanem nagy anyagi terhet is jelent a károsult sporik számára.
Sajnos időnként előfordulhatnak komolyabb balesetek. Minden évben hallunk arról, hogy vízi járműről valaki felhevült testtel vízbe esett, s megtörtént a tragédia.
Súlyos kimenetelű balesetek kikötők területén is bekövetkezhetnek, amire sajnos van is példa. Elképzelhető, hogy az egyesület saját taván a horgász elesik, mert nincs kellően biztosítva a meredek partoldalon a közlekedés, vagy a kikötőben beszakad valaki alatt a stégdeszka - mindezek következménye akár törés is lehet. Az ilyen esetekben az ügy kivizsgálása, a felelősség megállapítása elkerülhetetlen.
Forrás: Veszprémi Napló, Kivonat Tremmer Tamás cikkéből
Az I. megyei horgásznapnak április 30-án Szálka ad otthont
Horgásznapnak ad otthont áprilisban Szálka. A részletekről dr. Márkus István, a TOHOSZ elnöke adott tájékoztatást.
- Megyei szövetségünk vezetőiben évek óta érlelődött a gondolat, hogy jó lenne a horgászokat, a horgászszervezeteket, a támogatókat és az érdeklődő lakosságot egyazon rendezvényen összehozni - mondta dr. Márkus István. - Ennek megvalósítását az egyesületek részéről is többen szorgalmazták. Így erősödhet az egymás iránti bizalom és a megértés. Az intézőbizottságunk ezért döntött a szálkai horgásznap megszervezése mellett.
- Milyen érdekességekre számíthatunk a tó partján?
- Természetesen a horgászaté lesz a főszerep ezen a napon is. Ekkor rendezzük meg az egyesületi vezetők horgászversenyét, a látványos Hal-Szálka - Szabó István Emlékversenyt és Suli Kupát is. Ezekre a versenyekre a versenykiírást követően a szokásos módon lehet majd jelentkezniük az egyesületeknek, illetve az általános iskoláknak.
- A horgászversenyeken túl mit ajánlanak még az érdeklődőknek?
- A hal a mindenünk szlogenünkhöz kapcsolódóan halászléfőző versenyt hirdetünk az egyesületek, a szponzorok számára is, miután befejeződik a 10 órakor kezdődő látványhalasítás. Az elkészített halászlevet a versenyzőknek fogjuk felszolgálni, de annyi adagra számítunk, hogy - csekély összeg ellenében - jut az ételből a kilátogató érdeklődőknek is. Ha már a gasztronómia, akkor a hozzávaló ital sem maradhat el. Ezért megtartjuk azt a borversenyt is, melyen szakemberek bevonásával kiválasztjuk Tolna megye Horgászbarát borát.
Forrás: Tolnai Népújság, Kivonat az újságban megjelent cikkből
Kapitális halak a horgon
Több mint ötven éve horgásznak a Lőrintei-tározóban
Kapitális harcsákat, pontyokat, amurokat rejt az Ajka melletti Lőrintei víztározó. Az ügyes és kitartó horgászok jutalma rekordfogás lehet. Nagy reményekkel vágott neki az új évnek a több mint 50 éves múltra visszatekintő Lőrinte-tavi Horgászegyesület.
Az Ajka határában található víztározó 26 hektáros, egy kisebb felső és egy nagyobb, mélyebb alsó tóból áll. Vize rendkívül tiszta, utánpótlását a bányák által kiemelt karsztvíz biztosítja. Mindkét tavat évente többször intenzíven telepítik, tudtuk meg az ügyvezető elnöktől. A tavakba tavaly 271mázsa hal került többek között 197 mázsa ponty, 10 mázsa csuka, öt mázsa süllő. A fogások ugyancsak szépen alakultak, saját tagjaik tavaly 246 mázsa uszonyost tereltek szákba. Ehhez jönnek a vendégfogások. A külsős pecások száma tavaly harmadával visszaesett, ami a válság számlájára írható. A vendéghorgászokra továbbra is figyelmet fordítanak, részükre kulturált pecázási lehetőségeket, vendégszobát biztosítanak.
Forrás: Veszprémi Napló, Kivonat Tremmer Tamás írásából
Jogi védelem halaknak
Konferencia: Szolnokon tanácskoztak a horgászok
A fő téma a hazain természetes vizek horgászati hasznosítása volt, különös tekintettel a turisztikai lehetőségekre, amely az élővizek melletti térségek munkanélküliségén is komoly mértékben enyhíthetne.
A horgászkonferencia egyik legnagyobb vívmánya a halászati törvény módosítási javaslata, amely védelmet nyújtana a halaknak ívási időben. A halászokra ugyanis jelenleg ebben az időszakban sem vonatkozik fogási tilalom.
Forrás: Szolnoki Új Néplap, kivonat Sz.Zs. írásából
Pecás zarándokhely lett a balatonalmádi múzeum
A balatonalmádi Pannónia Kulturális Központban 2006-ban nyílt meg a most 69 éves Gönci György magángyűjteményét bemutató "Vízimúzeum''. A hivatalos elnevezés kissé pontatlan, valójában az ország első horgászmúzeumáról van szó, ahol a pecázás minden olyan eszköze megtalálható, amelyet a horgászok a múlt század elejétől egészen 198o-ig használtak. Botok, orsók, úszók, horgok, lámpák, szakkönyvek sorakoznak a vitrinekben és a falakon. Vannak köztük otthon barkácsolt darabok, régi magyar gyártmányok, de a világ távoli pontjain készült csúcsmodellek is. A tárlat igazolja a tényt, hogy pecabotot nagyon sokféle anyagból - egyebek mellett nádból, mogyoróvesszőből, fából, acélból, üvegszálból, grafitból - készítettek már, sőt arra is fény derül, hogy az egyes daraboknak melyek az előnyei és a hátrányai.
A több ezer darabos kollekciót negyedszázad alatt gyűjtötte össze Gönci György.
Forrás: Népszabadság, Kivonat Cseri Péter Veszprém írásából
|