|
<<< Vissza az események oldalára!
I. Tisza-tavi Ragadozóhal-fogó Horgászverseny
2008. szeptember 27-28.
Tiszafüred-Örvény
Ragyogó, napsütéses időben és kitűnő hangulatban zajlott a MOHOSZ és a Magyar Turizmus Zrt. Tisza-tavi Regionális Turisztikai Projekt Irodája közös szervezésében megtartott Tisza-tavi Ragadozóhal-fogó Horgászverseny mindhárom fordulója. A versenyen induló 22 horgász a fordulónkénti sorsolásokat és rövid eligazítást követően kettesével szállt csónakba, majd a szervezők vezetésével hajózott ki a horgászverseny fordulóinak helyszíneire.
Az első fordulóban a Tiszafüredi Holt-Tiszán pergető horgászatban mérték össze tudásukat a résztvevők. A verseny végén visszaérkezve a kikötőbe, elfogyasztották az ebédet, majd a díjazását támogató cégek termék bemutatóját tekinthették meg. Ezt követően rövid tájékoztatás és sorsolás után máris indult a második forduló, mely során a kuttyogató horgászmódszert lehetett használni. A forduló helyszíne az élő Tisza volt. A versenynapot a közösen elfogyasztott vacsora zárta.
Másnap került sor az "élőhal- csalis" harmadik fordulóra, melynek helyszíne a Tisza-tó Csapói Holt-Tisza és a "Borzonat" nevű vízszakaszai voltak.
A jó idő ellenére a három forduló során nagy fogások nem estek.
A harmadik forduló végeztével került sor a kétnapos, háromfordulós horgászverseny eredményhirdetésére.
Eredmények:
I. helyezett Jámbor Ottó, Kazincbarcika 1380 gramm, 9 hibapont
II. helyezett Szabó Zoltán, Budapest XVIII.ker. 1450 gramm, 10 hibapont
III. helyezett Bujka János, Budapest II.ker. 1600 gramm, 11,5 hibapont
A legnagyobb halat, egy 1430 grammos balint, Halász Gábor (Miskolc) fogta, aki ezzel egyben, összesen 12,5 hibapontot begyűjtve, a negyedik legjobb helyezést is megszerezte a versenyen.
Képek a versenyről:
<<< Vissza az események oldalára!
|