|
MOHOSZ Agárdi Horgásztanya, Üdülő
Nyugodt, kellemes környezetben várja a horgászni,
üdülni, pihenni vágyókat !

A MOHOSZ Agárdi Horgásztanyája, Üdülője a 2011. évi ajánlataival részt vesz sz idei FEHOVA kiállításon és az Utazás Kiállítás Velencei-tóval foglalkozó standján
(Képek a korábbi kiállítási megjelenésről - kattintson rá!)
|
|
|
Az üdülőépület első szintjén a tavalyi évben felújított 30 fő vendég fogadására alkalmas
10 különböző méretű üdülőrész, szobák, közte apartman, és társalgó is várja a vendégeket.
A földszinten konyha és tágas étkezőhelyiség áll a üdülők rendelkezésére.
A vendégek az üdülés időtartama alatt kedvezményesen bérelhetnek csónakot, melyet akár horgászásra, akár vízi barangolásra használhatnak. Horgászoknak eszközeik és a csalik tárolására, valamint a fogások feldolgozására is van lehetőségük. A tóra érvényes területi engedélyeket helyben megvásárolhatják.
Az üdülő májustól elsősorban 6 napos turnusokban várja horgászni és pihenni vágyó vendégeit. Üdülési csekkel is lehet fizetni !
A 2012. évre meghirdetett turnusok időpontjai:
| TURNUS | KEZDETE | VÉGE | | I. | május 11-től | május 17-ig | | II. | május 18-tól | május 24-ig | | III. | május 25-től | május 31-ig | | IV. | június 01-től | június 07-ig | | V. | június 08-tól | június 14-ig | | VI. | június 15-től | június 21-ig | | VII. | június 22-től | június 28-ig | | VIII. | június 29-től | július 05-ig | | IX. | július 06-tól | július 12-ig | | X. | július 13-tól | július 19-ig | | XI. | július 20-től | július 26-ig | | XII. | július 27-től | augusztus 02-ig | | XIII. | augusztus 03-tól | augusztus 09-ig | | XIV. | augusztus 10-től | augusztus 16-ig | | XV. | augusztus 17-től | augusztus 23-ig | | XVI. | augusztus 24-től | augusztus 30-ig | | XVII. | augusztus 31-től | szeptember 06-ig | | XVIII. | szeptember 07-től | szeptember 13-ig | | XIX. | szeptember 14-től | szeptember 20-ig | | XX. | szeptember 21-tól | szeptember 27-ig |
A turnus rendszerben a szobákat pénteken 11.00 órától lehet elfoglalni és következő héten csütörtökön 10.00 óráig kell elhagyni.
A nem horgászóknak és a családtagoknak, a gyermekeknek is több kikapcsolódásra, sportra és kellemes pihenésre, nyílt tűzön főzésre, grillezésre is nyílik alkalmuk.
Az üdülő csoportos rendezvények lebonyolítására is alkalmas.
Bővebb felvilágosításért hívjon bennünket:
MOHOSZ Agárdi Horgásztanya, Üdülő
Telefon: 06 - 22 - 700 018 , 700 012
Mobil: 06-30-748-8351,
Fax: 06-22 - 700 020 ,
E-mail: velencei-to@mohosz.hu
Nézzünk körül az üdülőben, látogassuk meg a horgásztanyát!
Hol fekszik a horgásztanya, üdülő ?
A Velencei-tó átnézetes térképén látható, hogy az üdülő a tó déli partján a nyugati részen fekszik. Megközelítése több irányból lehetséges. Budapest felől (vagy a Balaton irányából) célszerű az M7-es autópályán Székesfehérvárnál letérni Agárd, Gárdony irányában és a Dinnyési vasúti felüljáró előtt balra a tóparti útra letérni. Az úton haladva kb. 800-900 méterre balra a legelső épület az üdülő, melyen kicsit túlhaladva balra találjuk meg az Agárd-Dinnyési nagy csónakkikötő lehajtóját, parkolóját, ahonnan balra fordulva üzemi úton érünk a horgásztanyához.
Aki útja során a tó déli partjával is meg kíván ismerkedni lehajthat az autópályáról a Kápolnásnyéki lehajtónál, vagy Velence-Nadapi lehajtónál és a térkép szerint Velence városon keresztül érheti el a tó déli parti útját, melyen folyamatosan haladva éri jut el a nyugati szegletben lévő üdülőhöz.
Rátérve az üdülő bekötő útjára a fenti, nyitó képet látjuk az üdülőről és légi fotóról is megszemlélhetjük az épület fekvését. A tó felöl látjuk az Agárd-Dinnyési nagy csónakkikötőt és parti területén az üdülő épületét.
Behajtva az üdülő kapuján balra találjuk a tágas parkolóhelyeket.
A parkolóval szemben van az épület főbejárata.
Mielőtt belépnénk az üdülőépületbe járjuk azt körül és ismerkedjünk meg az üdülő saját csónakkikötőjével és a kerttel.
A csónakkikötő előterében nagyobb szabad tér található ahol kerti bútorok vannak elhelyezve, meleg napokon jól esik az árnyékban pihenni és a csatorna vízi világát megfigyelni.
A tóra nyíló csatornán található az üdülő csónakparkja. Megbízható műanyagcsónakok állnak a vendégek rendelkezésére.
A széles csatornán lehet kievezni a tó nádas, lagunás, vagy nyíltvízi területeire.
Ha az épület körbejárása során tovább haladunk, elmegyünk egy önálló kisebb épülettömb mellett, melynek a helyiségeiben tároló helyek, szekrények találhatók a horgászvendégek felszerelésének és ugyanitt fedett helyen oldható meg a fogott halak tisztítása is.
Nagy területű, gondozott kert több szabadidős tevékenységet tesz lehetővé.
Az épület körbejárását az üdülő víz felöli látványával fejezzük be.
Menjünk be a főbejáraton az épületbe. A vendégeket a MOHOSZ Üdülő gondnoknője
fogadja. A földszinti irodában lehet minden adminisztrációs ügyet intézni és bármilyen kérdésben tájékozódni, segítséget kérni, illetve a Velencei-tóra érvényes területi engedélyeket megváltani.
Ugyancsak a földszinten van a tágas étkező és vendégek rendelkezésére álló konyha. Ezekre később még visszatérünk.
Az üdülőrészeket, a szobákat az emeleten találjuk. Menjünk fel a lépcsőn. A lépcsőfordulóban a Velencei-tó igen nagy méretű horgásztérképe látható, sokat segít a tájékozódásban, a tó megismerésében.
Felérkezve a középső folyosó szakaszon találjuk a 105.sz., 106.sz., 107.sz. és a 110.sz. szobákat, ezenkívül vizesblokkokat is.
Valamennyi szoba részleteit ITT megtekintheti!
|